Nagyvilág

Az azeri elnök szerint háborús bűncselekményt követtek el az örmények, bosszút esküdött

Bosszút esküdött Ilham Alijev azeri elnök szombaton azután, hogy hajnalban lövedékek csapódtak be Azerbajdzsán második legnépesebb városában, Gandzsában, és 13 civil életét vesztette.

Azerbajdzsán második legnagyobb városát rakétázta Örményország
Gandzsa városában 12-en meghaltak, és negyven civil megsebesült az azeriek közlése szerint.

Alijev szerint Örményország a támadással háborús bűncselekményt követett el.

Ha a nemzetközi közösség nem fogja felelősségre vonni ezért Örményországot, majd mi megtesszük. A csatatéren fogunk bosszút állni

– mondta az azeri elnök.

Alijev egyúttal katonai győzelmekről számolt be: elmondta, hogy az azeri haderő visszafoglalt „a szeparatistáktól” két újabb települést Hegyi-Karabahban, Fizulit és Dzsabrailt. „Uraljuk a harcmezőt” – mondta, és azt állította, hogy Azerbajdzsán soha nem támad civil célpontokat. Megismételte, hogy

az azeri offenzívát csak akkor állítják le, ha Örményország kivonul Hegyi-Karabahból.A 300 ezer lakosú Gandzsa szombat hajnalban már nem először volt tüzérségi támadás célpontja. Örmény részről azzal indokolták a csapásokat, hogy a város és környéke az azeri katonaság egyik műveleti központja. Gandzsa ad otthont egy légibázisnak, egy gépesített dandárnak, a hadsereg több üzemanyagraktárának, utánpótlást gyártó üzemeknek, továbbá azeri különleges egységek is állomásoznak ott.

Örmény közlés szerint helyi idő szerint péntek este tíz órakor és szombat hajnali fél ötkor és fél hatkor is robbanások rázták meg Hegyi-Karabah székhelyét, Sztepanakert városát.

A régóta húzódó konfliktus szeptember végén vezetett ismét háborús helyzethez. Az örmény védelmi minisztérium közlése szerint az azeriek nehéztüzérséggel támadtak polgári célpontokat többek között a jelenleg örmény fennhatóság alatt álló, de Azerbajdzsán részeként elismert Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosánál, Sztepanakertnél szeptember 27-én helyi idő szerint 8 óra 10 perckor.

Kiemelt kép: MTI/AP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik