Nagyvilág

Háború vehette kezdetét Azerbajdzsán és Örményország között

Korábban a témában:

Összecsaptak vasárnap reggel az örmény és az azeri haderők a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban, írja a BBC.

Az örmény védelmi minisztérium közlése szerint az azeriek nehéztüzérséggel támadtak polgári célpontokat többek között a jelenleg örmény fennhatóság alatt álló, de Azerbajdzsán részeként elismert Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosánál, Sztepanakertnél helyi idő szerint 8 óra 10 perckor.

Jereván közlése szerint válaszcsapásként két helikoptert, három drónt és három tankot kilőttek.

Arányosan fogunk válaszolni, Azerbajdzsán katonai-politikai vezetése viseli a teljes felelősséget a helyzetért

– írták közleményükben.

Mindkét fél civil áldozatokról adott jelentést. Örményország szerint egy nő és egy gyerek is meghalt a támadásokban.

Örményország még a délelőtt folyamán rendkívüli állapotot hirdetett és teljes mozgósítást rendelt el.

Készüljetek fel szent hazánk védelmére

– közölte Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.

Fotó: Armenian Defence Ministry / AFP

Mindeközben Azerbajdzsán ellentámadó műveletről számolt be a teljes fronton annak érdekében, hogy elnyomják Örményország fegyveres erőinek harci tevékenységét és biztosítsák a polgári lakosság védelmét.

Az intenzív lövöldözés több civil áldozatot is követelt a falvainkban, és kárt tett az infrastruktúrában

– írta az azeri védelmi minisztérium.

Közölték azt is, hogy egy helikoptert elvesztettek, de a fedélzeten tartózkodók túlélték a támadást. Azt azonban tagadják, hogy az örmények tankokat, drónokat és egy másik helikoptert semmisítettek meg.

Ilham Alijev azeri elnök arról beszélt a televízióban közvetített beszédében, hogy Örményország új háborút indított új területekért.

Örményország folyamatosan provokálta Azerbajdzsánt, de keserű lesz a végeredménye ennek. Örményország egy megszálló ország, aminek véget fogunk vetni

– írták.

Fotó: MTI/AP/Azerbajdzsáni elnöki hivatal sajtóhivatala

Az orosz külügyminisztérium azt kérte a felektől, hogy azonnali tűzszünetben állapodjanak meg a helyzet stabilizálása érdekében.

Az EU-tagállamok nevében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke súlyos aggodalmának adott hangot, és felszólította a feleket, hogy haladéktalanul szüntessék be a katonai műveleteket, és térjenek vissza a tárgyalásokhoz.

Ez az egyedüli járható út, az egyedüli módja annak, hogy elejét vegyék a konfliktus eszkalálódásának

– írta Twitter-üzenetében a vezető uniós tisztségviselő.

Törökországban a kormánypárt szóvivője, Omer Celik azt írta Twitter-oldalán, hogy Ankara vehemensen elítéli az Azerbajdzsán elleni örmény támadást. A török álláspont szerint örmény provokáció történt, és Örményország veszélyezteti a regionális békét. A török elnök szóvivője is elítélte Örményországot, amiért polgári célpontokra támadt, és ezzel megsértette a tűzszünetet.

A két, egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaságnak régóta területi vitája van egymással: a túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a Szovjetunió megszűnésekor, 1991-ben kinyilvánította függetlenségét, vagyis elszakadását Azerbajdzsántól. Baku fegyverrel lépett föl a szeparatisták ellen, és bár a felek 1994-ben fegyverszünetet kötöttek, a térség azóta is alacsony intenzitású fegyveres konfliktus színtere. Júliusban a szinte mindennapos határmenti villongásoknál komolyabb összecsapás tört ki Hegyi-Karabahtól északnyugatra, az azeri-örmény határ térségében. A felek akkor is egymást okolták a konfliktus elmérgesedéséért.

Itt kezdődik a keresztény világ, és innen indult a Szovjetunió vége
Hegyi-Karabah a világ egyik legeldugottabb része. Ennek, és két ország folyamatos háborújának ellenére működik itt egy demokratikus köztársaság. De Arcah ennél sokkal többet adott Európának.

Kiemelt kép: Handout / various sources / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.