Nagyvilág

Két embert megkéseltek a Charlie Hebdo korábbi szerkesztőségének közelében

Péntek reggel két embert késsel sebesítettek meg egy ismeretlen támadó a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo egykori párizsi szerkesztőségének közelében, a francia főváros 11. kerületében — írta meg a helyi rendőrségre hivatkozva a Deutsche Welle. Mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

Egy gyanúsítottat a párizsi rendőrség a Bastille negyedben őrizetbe vett, majd nem sokkal később egy másik feltételezett elkövetőt is letartóztattak.

Indítékuk egyelőre ismeretlen.

Francia katonák a helyszínen. Fotó: Alain JOCARD / AFP

A helyszín köré kordont vontak egy gyanús csomag miatt, több közeli iskolát is lezártak. A rendőrség sem a támadó, sem az áldozatok személyazonosságát nem közölte. A Reuters szemtanúktól úgy értesült, hogy a támadáshoz használt eszközt megtalálták a helyszínen. Egyikük bárdként írta le az eszközt, a másik szemtanú szerint viszont egy bozótvágó késről van szó.

Szeptember elején kezdődött a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere. 2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek. Az alig két percig tartó vérengzésben 34 lövéssel a lap hét legfőbb karikaturistáját, köztük a főszerkesztő Charb-t is kivégezték.

Kiemelt kép: Alain JOCARD / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik