Nagyvilág koronavírus

A román kormányfő megfenyegette a tanárokat

Jogi lépések jönnek, ha nem hajlandóak online tanítani.

Ludovic Orban miniszterelnök hétfőn közölte, szerinte a tanárok többsége teljesíti a kötelességét, de ha kell, jogi lépéseket tesznek azok ellen, akik nem hajlandóak online tanítani – írja a Transindex. A kormányfő nem feltételezi, hogy egy tanár megtagadhatja ezt, de akár az oktatási törvényt is készek módosítani.

Az ügy azért vált aktuálissá, mert pénteken kiderült, a választások alatt három napra bezárnak az iskolák, a legtöbb szavazóhelyiséget ugyanis azokban alakítják ki. A tanítás nem állna le, online zajlana. A kormányfő szombaton azt mondta, pontosan nem tudni, hány napra zárják be az iskolákat, de fertőtleníteni mindenképp fognak.

Ludovic Orban hétfőn közölte, oktatásügyi minisztere a kérdésről sokat tárgyalt a települések képviselőivel, de végleges döntés még nem született arról, hogyan zajlik majd az oktatás a választás körüli napokon.

A kormányfő előzőleg közölte, fő céljuk tiszteletben tartani a tanulók jogát az oktatáshoz, megóvni a gyerekek és tanítóik egészségét. Ezt akkor mondta, amikor elutasította Borboly Csaba javaslatát. A Hargita megyei önkormányzat elnöke felvetette, ne legyen általánosan kötelező a maszkviselés az óvodásoknak és kisiskolásoknak. Orban erre azt mondta, a gyerekek szófogadóak, betartják a szabályokat, ezért nem érti,

miért kell egyeseknek a szabályok be nem tartására uszítaniuk.

Előzőleg Borboly Csaba jelezte, rengeteg panasz érkezett a maszkok a miatt a pedagógusoktól, az elemzések és tanulmányok alapján pedig az óvodában és az 1-4 osztályban az „hülyeség”, még káros is  lehet, ha nem megfelelően viselik a maszkot a kisgyerekek.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánlott videó

Olvasói sztorik