Nagyvilág koronavírus

Rekordszámú fertőzött Lengyelországban, nem kizárt a szükségállapot a cseheknél

A térségben senkit nem kímél a második hullám.

Romániában újabb 42 koronavírusos beteg haláláról számoltak be a hatóságok szombaton, ezzel meghaladta a 4400-at a járvány halálos áldozatainak száma – írja az MTI. Az utóbbi 24 órában újabb 1333 embernél mutatták ki a koronavírust, ami nagyjából megfelel az utóbbi két hét átlagának, és csaknem négyszázzal elmarad a héten regisztrált újabb rekordtól.

Az országban eddig több mint 111 ezer embert diagnosztizáltak koronavírussal, közülük több mint 89 ezren meggyógyultak, így az ismert aktív fertőzöttek száma 18 ezerre tehető. Jelenleg kevesebb mint hétezer koronavírusos beteget kezelnek a kórházakban, a súlyos esetek száma pedig szeptember eleje óta ötszáz alatt ingadozik: szombaton 461 fertőzöttet ápoltak az intenzív terápián.

Az adatsorban pénteken (néhány napos szünet után) a korábbinál 45 ezerrel több gyógyult jelent meg, miután egy miniszteri rendelet előírta, hogy nemcsak azokat a fertőzötteket minősítik gyógyultaknak, akiknek két koronavírustesztjük negatív lett, hanem a házorvos is – telefonos konzultáció alapján – gyógyultnak nyilváníthatja az otthoni elszigetelésben lévő fertőzötteket, továbbá azokat a tünetmentes fertőzötteket is kivezetik a statisztikából, akiket tíz nap után egy negatív teszt után kiengednek a kórházból.

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, szombatra is több mint 3200 új beteget regisztráltak. Velük együtt az eddig azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a 172 ezret, az elhunytaké pedig meghaladta a 3500-at.

Az elmúlt napon 3240 új esettel 172 712-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 48 újabb halálos áldozattal 3516-ra emelkedett, miközben eddig 76 754-en gyógyultak meg, közülük előző nap 1268-an. Jelenleg 92 442 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, a számuk 1924-gyel nőtt egy nap alatt.

Lengyelországban napi rekordot döntött a fertőzöttek száma: 1002 új esetet regisztráltak az elmúlt napban. A halottak száma tizenkettővel növekedett. Az országban 78 330 fertőzöttje és 2282 halálos áldozata van a koronavírusnak. Eddig 63 861-en épültek fel. Az egészségügy minisztérium közölte, hogy 1977 fertőzésgyanús embert kórházban kezelnek, 118 864-en karanténban, 11 494-en pedig járványügyi felügyelet alatt vannak.

Nem lehet kizárni a szükségállapot újbóli bevezetését Csehországban a koronavírusjárvány-terjedése miatt.

A helyzet alakulása nem jó. Ami most történik, azzal senki nem számolt

– jelentette ki Andrej Babis kormányfő, hozzátéve, hogy elsősorban Prágában súlyos a helyzet. Úgy vélte, hogy a szükségállapot bevezetését sem lehet kizárni. Adam Vojtech egészségügyi miniszter közölte: a szükségállapot újbóli bevezetését akkor mérlegelnék, ha a járvány miatt gazdasági intézkedésekre vagy a tömegrendezvények korlátozására lenné szükség.

A cseh kormány járványügyi szakembere arra számít, hogy a következő két-három hétben napi 3-4 ezerre emelkedik a fertőzöttek száma. Mintegy három hét kell még ahhoz, hogy megmutatkozzon a héten bevezetett szigorúbb óvintézkedések hatása. Pénteken a laboratóriumok 2111 új koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami az eddigi harmadik legmagasabb napi szám. A halottak száma 498-ra emelkedett.

Horvátországban és Szlovéniában is enyhén csökkent a koronavírussal fertőzöttek napi száma. Horvátországban az elmúlt 24 órában 212-vel nőtt, és elérte a 14 725-öt az azonosított fertőzöttek száma. Csütörtökön még 234 esetről számoltak be. Új halálesetnem történt, az elhunytak száma így 245 maradt, 12 353-an pedig már meggyógyultak. A betegek közül 288-an vannak kórházban, közülük 24-en lélegeztetőgépre kapcsolva. Az aktív betegek száma 2128.

Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint pénteken 114-el 4309-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Csütörtökön még rekordszámú, 137 új esetről számoltak be. Egy haláleset történt, így a járvány eddigi elhunytjainak száma 141-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 67-en vannak kórházban, közülük tizenegyet ápolnak intenzív osztályon. A múlt hét óta megkétszereződött a kórházi ellátásra szoruló betegek száma. Az aktív fertőzöttek száma 1187.

Szlovéniában eddig csak zárt nyilvános helyen kellett maszkot hordani, szombattól a piacokon, a városközpontokban és a szabadtéri rendezvényeken is kötelező lesz. A szabálysértőket 400-tól 4000 euróig, azaz 140 ezertől 1,4 millió forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják az ellenőrök.

Kiemelt kép: Gumikesztyűt és maszkot viselő tanulók egy gimnázium évnyitó ünnepségén a lengyelországi Wloszczowában. Fotó: MTI/PAP/Piotr Polak

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik