Nagyvilág koronavírus

Fiatal bulizók miatt durvult be a koronavírus-járvány Horvátországban

Horvátországban ismét második egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovéniában is nőtt a napi új esetek száma, adta hírül az MTI.

Horvátország

Az országban az elmúlt 24 órában 255-tel nőtt, és elérte a 7329-et a fertőzöttek száma. Szerdán még 219 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Nem történt új haláleset, így a járvány halálos áldozatainak száma 168 maradt. A betegek közül 127-en vannak kórházban, közülük tizenegyen lélegeztetőgépen.

Az aktív betegek száma 1689 fő, a legmagasabb a járvány kezdete óta.

A legtöbb új esetet továbbra is a fővárosban, Zágrábban, illetve Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a legfőbb terjesztők.

Vili Beros egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén elmondta: az esetek számának emelkedése egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert, mert a vírus főleg a fiatalok körében terjed, akiknek enyhék a tüneteik. Hozzátette: ahhoz képest, mennyi turista érkezett az országba, a fertőzöttek száma nem is olyan nagy.

Az elmúlt egy hétben Olaszország és Ausztria is szigorított Horvátországgal szemben, csütörtökön pedig Németország jelezte, hogy két régiót, Split-Dalmát és Sibenik-Knin megyét vörös listára helyezte. A döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzések száma meghaladta a százezer lakosonkénti ötvenet. Ez az a határérték, amely felett a német szabályok szerint belföldi közigazgatási egység esetén pótlólagos járványlassító intézkedéseket kell tenni, külföldi térség esetén pedig utazási figyelmeztetést kell kiadni, és kötelezni kell az onnan hazatérőket, hogy haladéktalanul végeztessenek tesztet az új típusú koronavírusra (SARS-Cov-2), és házi karanténban várják be az eredményt. A legutóbbi adatok szerint nagyjából 180 ezer német nyaral Horvátországban, de túlnyomó részük nem a két érintett megyében.

Szlovénia

A szomszédos országban a kabinet által közzétett adatok szerint kedden 43-mal 2536-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Utoljára április 3-án regisztráltak ilyen mértékű fertőzést az országban. Új halálesetet nem történt, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 17-en vannak kórházban, közülük kettőt ápolnak intenzív osztályon. Szlovéniában tizedik napja emelkedik az új fertőzöttek száma, a csütörtöki adat rekordmértékűnek számít a második hullámban. A behurcolt fertőzések többsége a népegészségügyi intézet szerint Horvátországból származik, és a fiatalok körében terjed.

A kormány délután dönt arról, hogy vörös listára helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára. Azoknak a szlovén állampolgároknak, akik jelenleg Horvátországban tartózkodnak, vasárnap éjfélig haza kell térniük. Azoknak, akik péntektől utaznak a szomszédos országba, kötelezővé teszik a házi elkülönítést.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, hogy újraindítsa a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

Kiemelt kép: DENIS LOVROVIC/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik