Nagyvilág

Maffiafőnöknek állt a kolozsvári főrendőr – videó

Korábban a szervezett bűnözés ellen küzdött. A bandája megfigyelte, lehallgatta, majd zsarolta az üzletembereket.

A férfi korábban a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályát vezette Kolozs megyében, ahol azonban az elmúlt időben már szabályos bűnszövetkezetet irányított. Három társával harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték – írja a Főtér.ro.

Rajtakapták őket, hogy lehallgatóberendezést szereltek fel egy cég kolozsvári székhelyén. Elfogásuk után, a házkutatásokon lefoglaltak több tízezer eurót és amerikai dollárt, többtucatnyi mobiltelefont, informatikai eszközöket, lehallgatókészülékeket, nyomkövető technikát, egy fegyvert, lőszert és egy terepjárót.


A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kiderítette, a férfi rendőrségi tapasztalatait felhasználva az üzletemberekről bizalmas információkat szereztek meg, majd megzsarolták őket.

Olyan embereket vettek célba, akiket büntetett előéletük miatt könnyebben lehetett drogcsempészettel meggyanúsítani, vagy gyanúsan gyorsan szereztek sok pénzt.

A célpontokat illegálisan  megfigyelték, beszélgetéseiket lehallgatták, nyomkövetőket, mikrofonokat szereltek autóikba és irodáikba. A bandának voltak rendőrségi kapcsolatai, könnyen hozzáfértek a bűnüldözők adatbázisaihoz is.

A DIICOT szerint a banda tagjai egyszer rendőrnek is kiadták  magukat, megállásra kényszerítettek a forgalomban egy autóst, akitől pisztollyal fenyegetőzve 200 ezer eurót követeltek, hogy elsimítsanak egy ellene indult állítólagos rendőrségi ügyet.

A Krónika szerint a DIICOT ugyan nem nevezte meg, de a  román portálok szerint Liviu Şipoş volt a bandafőnök. Ő  korábban a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni főosztályát irányította. Az egykori főrendőr folyamatosan kiképezte embereit, hogy elkerüljék leleplezésüket, kijátsszák a rendőrség, a titkosszolgálatok esetleges megfigyelését, ezért folyamatosan ellenőrizték, hogy autójukba nem szereltek-e nyomkövetőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik