Nagyvilág

Lukasenka hajlandó megosztani a hatalmat, de nem lesznek új választások

Egy minszki traktorgyárban azt kiabálták az elnöknek, hogy takarodjon.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn közölte, hogy hajlandó megosztani a hatalmat és megváltoztatni az alkotmányt, de nem a tiltakozások nyomására. A Belta állami hírügynökség jelentése szerint az elnök elmondta, hogy már zajlik az alaptörvény módosításával kapcsolatos munka, amelynek révén megváltozhat a hatalmi jogkörök elosztása.

Lukasenka ugyanakkor kijelentette, hogy az ellenzék és az országszerte tiltakozó tömegek követelése ellenére nem fogják megismételni az augusztus 9-én tartott elnökválasztást.

Soha ne számítsanak arra, hogy nyomás hatására fogok bármit is megtenni. Nem lesznek új választások,

szögezte le az országot 26 éve irányító egykori termelőszövetkezeti elnök, aki hozzátette azt is,

Volt már egy választás, és amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik.

A belorusz elnök hétfőn egy gyárlátogatáson vett részt, de az ott készült videófelvételek szerint a munkások dühösen fogadták és azt kiabálták, hogy takarodjon.

Lukasenka megkérdezte azt is, hogy „Ugye mindig támogatták az elnököt?”, amire egy hangos „Nem!” volt a válasz.

Franak Viačorka elemző szerint a minszki traktorgyárban három feltételt támasztottak a munkások: Lukasenka mondjon le, engedjék szabadon a politikai foglyokat és írjanak ki új választásokat. Azt kiabálták, hogy „Lukasenkát a rabomobilba!”, az elnök azonban hajthatatlan volt és Viačorka beszámolója alapján kijelentette, hogy „Amíg meg nem ölnek, addig nem lesznek új választások”.

Az elemző hozzátette, Lukasenka elismerte a letartóztatott tüntetők megkínzását, amit azzal indokolt, hogy az emberek rátámadtak a rendőrségre. 

Az elnökválasztáson vesztes, de az ellenék szerint valójában nyertes Szvjatlana Cihanouszkaja hétfőn egy videóüzenetben jelentette be, hogy készen áll átvenni az irányítást Fehéroroszországban. Ugyancsak hétfőn sztrájkba kezdtek a belorusz állami tévé munkatársai.

Hétfőn a szomszédos Litvánia külügyminisztere, Linas Linkevicius újságíróknak nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy Oroszország esetleges katonai segítsége Fehéroroszország megszállását jelentené, amivel lerombolnák az ország függetlenségének maradékát is.

Kifejtette, nincs ok arra, hogy Oroszország katonai támogatást nyújtson, erre nincs jogi alap sem. Úgy vélekedett, Oroszország ezzel azt kockáztatná, hogy szembekerül a fehérorosz néppel. Moszkvának rá kell ébrednie arra, hogy a beavatkozás nem lenne igazolható sem jogilag, sem morálisan, sem politikailag – tette hozzá.

Korábban a Kreml sajtószolgálata arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta Lukasenkának, Moszkva szükség esetén a két ország kollektív katonai együttműködési megállapodása alapján kész segítséget nyújtani Fehéroroszországnak.

Frank-Walter Steinmeier német államfő hétfő délelőtt a fehérorosz hadsereghez intézett felszólítást, és leszögezte: óva inti a fehérorosz katonaságot attól, hogy erőszakot alkalmazzon a saját népe ellen. A német elnök azt mondta, csodálja a fehérorosz tüntetők bátorságát, felszólította Lukasenkát, hogy kezdjen párbeszédet az ellenzékkel, és kifejezésre juttatta, hogy szerinte a fehéroroszok támogatást és szolidaritást érdemelnek.

Kiemelt kép: Viktor Tolochko/Sputnik/Sputnik via AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.