Nagyvilág

Lukasenka visszatérhetett Belaruszba, ahonnan a választás napján repült el Törökországba

Csütörtökön is folytatódott a tüntetés Belaruszban. Nők alkottak élőláncokat, munkások próbálkoztak sztrájkkal, el kezdtek felmondani az állami média alkalmazottai.

Vasárnap óta tartanak a tüntetések Belaruszban, amit az váltott ki, hogy azt a hivatalos adatok szerint az országot 1994 óta vezető diktátor, Aljakszandr Lukasenka nyerte nagy fölénnyel. Szvjatlana Cihanouszkaja, az ellenzék jelöltje választási csalásra hivatkozva kijelentette, hogy nem fogadja el a közzétett eredményeket, és saját magát tartja a választás győztesének, majd nem sokkal később, hatósági nyomásra, elhagyta az országot, és a választási eredmény elfogadására, valamint a tüntetések beszüntetésére szólította fel híveit – amit nagy valószínűséggel zsarolás hatására tett.

Az országon végigsöprő tüntetési hullám az első napokban kifejezetten erőszakos volt, a karhatalmi erők különös durvasággal bántak nem csak a demonstrálókkal, hanem járókelőkkel és újságírókkal is. Több ezer embert börtönöztek be, akikkel a hírek szerint kegyetlenül bánnak a börtönökben:

verésekről, étel- és italmegvonásról, apró cellákba heringekként zsúfolt emberekről, és más válogatott kínzásokról számoltak be azok, akiket már elengedtek.

Csütörtökön már az dominált, hogy nők alkottak élőláncot több városban, akik békésen, virágokkal demonstráltak. Hozzájuk csatlakoztak orvosok is, akik a kórházakban a sérülteket látva kezdtek tiltakozásba.

Belarusz legnagyobb vállalatai közül sokban letették a dolgozók a munkát, ez történt a BelAZ-ban is, ami az egyik legfontosabb cége az országnak. Az ottani dolgozókhoz a helyi polgármester is ellátogatott, akit keményen kérdőre vontak, a politikus nem is nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel.

A belarusz közmédia munkatársai is sorra mondtak fel. Az ország egyik legismertebb propagandistája is felmondott, és arról beszélt, hogy Belaruszban manipulálják az állami médiában a híreket, hogy elhitessék az emberekkel, hogy nem annyira rossz a gazdasági helyzet.

Délutánra, estére a fővárosban, Minszkben körülbelül tízezres tömeg tüntetett. Más városokban szintén nagyobb tömegek gyűltek össze.

Késő este pedig visszatérhetett Belaruszba az országot továbbra is vezető Lukasenka, aki a választás napján repült el hirtelen Törökországba.

Ezt a Novaja Gazeta írta meg a Plane Finder nyilvánosan elérhető repülési adatai alapján.

Kiemelt kép: tut.by

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik