Nagyvilág koronavírus

Több százan haltak meg világszerte a koronavírusról terjedő hamis információk miatt

Legalább 800-ra tehető azok száma, akik az év első három hónapjában azért haltak meg, mert az interneten terjedő – egyébként hamis – gyógymódokkal kísérelték meg kúrálni magukat, vagy éppen megelőzni a fertőzést.

Nagyjából 5800 ember került kórházba világszerte a koronavírussal kapcsolatos közösségi médiában terjedő tévinformációk miatt, közülük legalább 800-an meg is haltak– szemlézi a BBC az American Journal of Tropical Medicine and Hygiene folyóirat frissen publikált kutatását.

A vizsgálatból kiderül, hogy sokan metanol vagy alkoholos fertőtlenítők fogyasztása miatt haltak meg.

Az áldozatok többsége olyan hihetőnek tűnő orvosi információkat követett, mint például, hogy a fokhagyma, vagy különféle vitaminok fogyasztásával megelőzhető a koronavírus. A kutatás szerzői kiemelik, sokan a tehénvizeletben látták az igazi gyógymódot.

A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a nemzetközi hírügynökségek, a kormányok és a közösségi média platformjai a felelősek azért, hogy a hamis információk ellen küzdjenek, és gondot jelent, hogy a tech-vállalatok  csak lassan válaszolnak dezinformáció terjedésének problémájára.

Kiemelt kép: John Moore/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik