Putyin: bejegyezték az első orosz koronavírus-vakcinát

Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését, írta meg az MTI.
Korábban a témában:

Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírusos fertőzés ellen. Az orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben „és minden szükséges ellenőrzésen átment”. Közölte, hogy egyik lánya is megkapta az oltást.

Meg kell kezdenünk a vakcina tömeggyártását, hogy mindenki, aki csak akarja, igénybe vehesse tudósaink vívmányát

— mondta, hozzátéve, hogy az oltást önkéntes alapon fogják elvégezni Oroszországban.

Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy az oltóanyag, amelyet a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztette ki, az magas antitest titert alakított ki az önkéntesekben, akik közül senkinél sem alakult ki “súlyos immunizálási komplikáció”. Az orosz szaktárca szerint a Covid-19-cel szembeni immunitás az oltást követően akár két évig is fennmaradhat.

Elsőként az egészségügyi dolgozókat és a tanárokat fogják beoltani. Forgalomba a készítmény 2021. január 1-től kerül.

Alekszandr Gincburg akadémikus, a Gamelaja Intézet vezetője korábban elmondta, hogy az első orosz oltóanyag egy vektorvakcina, amely egy olyan adenovírus-DNS-en alapul, amelybe beépítették a SARS-CoV-2 koronavírus egyik génjét. Az adenovírust (közepes méretű, lipidburok nélküli, többnyire légzőszervi megbetegedést okozó családhoz tartozó vírust) az eljárás során olyan “tartályként” használják fel, amely a koronavírus-gént a sejthez szállítja, ott beindítja az új koronavírus burkának fehérjeszintézisét, és ily módon “megismerteti” az immunrendszert a potenciális ellenséggel. Az ilyen típusú készítményeket nevezik vektorvakcinának.

A kedden közölt hivatalos adatok szerint Oroszországban április 23. óta először csökkent 5 ezer alá, 4945-re a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. A fertőzések száma ezzel 897 599-re emelkedett, ami 0,6 százalékos növekedést jelent. Az új esetek 28,4 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5 094 565), Brazília (3 057 470) és India (2 268 675) után. Az aktív esetek száma 1679-cel 179 293-ra csökkent. A halálozások száma 130-cel 15 131-re, a gyógyultaké pedig 6494-gyel 703 175-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 31 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 177 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 239 495 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) múlt héten arra figyelmeztetett: érdemes fenntartásokkal kezelni az orosz védőoltásra vonatkozó híreket.

A WHO július 31-én hat olyan koronavírus elleni vakcinajelöltet tartott számon, amelyek már a tesztelés utolsó fázisában vannak. Ezek az alábbiak:

  • az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszerészeti cég készítménye,
  • a kínai Sinovac vállalat vakcinája,
  • a Vuhani Biológiai Termékek Intézete és a kínai Sinopharm által fejlesztett oltás,
  • a Pekingi Biológiai Termékek Intézetének és a Sinopharm vakcinája,
  • az amerikai Moderna és az Amerikai Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének készítménye,
  • a német BioNTech, a kínai Fosun Pharma és az amerikai Pfizer védőoltása.
WHO: valami nem stimmel az orosz vakcinával
Oroszország szerint már idén megkezdődhet a vakcinák tömeggyártása.

Kiemelt kép: Joe Raedle/Getty Images/AFP

Ajánlott videó mutasd mind

De hova tűnt Bruno Mars?

Hová lett Bruno Mars? – tehetjük fel a kérdést, miután a 11-szeres Grammy-díjas énekes több mint négy éve nem jelentkezett új albummal, a készülő, új lemezéről pedig kevesebbet tudni, mint a Hold túlsó feléről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.