Eszembe sem jutott volna júliusban egy olyan népszerű üdülőhelyre utazni, mint Szicília, ha nincs a koronavírus. Eredetileg májusban repültem volna (a jegyet már decemberben lefoglaltam), arra számítva, hogy már szép az idő, de nincs hőség és viszonylag kevés a turista. Aztán a különböző járat- és szállástörlések, időpontmódosítások után végül július 4-étől tartott egyhetes nyaralásom úgy, hogy bő két héttel előtte derült ki: tényleg mehetek, és nem kell utána karanténba vonulnom. Az utazással kapcsolatos bizonytalanság miatt kicsit stresszes volt a készülődés, de megérte. Soha nem láttam volna ennyi szép helyet ilyen kevés turistával olyankor, amikor még a tengerben is lehet fürdeni.
Zárt térben kötelező a maszk, de nem veszik szigorúan a szabályokat
Elsősorban a biztonsági szabályok miatt aggódtam, de kiderült, hogy feleslegesen. Utazás előtt oda- és visszafelé is ki kellett nyomtatni néhány dokumentumot, nyilatkozva az egészségi állapotomról és a személyes adataimról. Ezeket aztán egyik reptéren se kérte senki. Sőt, néhány hőkamerától eltekintve semmilyen szokatlan intézkedéssel nem találkoztam, még az irataimat se nézték meg alaposan. Elvileg mindenkinek, aki Szicíliába utazik, regisztrálnia kell magát egy mobilalkalmazással, ami aztán naponta megkérdezi, hogy nincsenek-e a vírusra utaló tünetei, vagy nem került-e kapcsolatba fertőzött emberrel. Az, hogy a válaszokat hol rögzítették és mit kezdtek velük, nem derült ki.
A repülőtéren és a gépen (ami odafelé nagyjából kapacitása háromnegyedével, vissza a felével repült) kötelező a maszk, de csak esetlegesen szóltak rá arra, aki nem hordta, vagy nem takarta el vele az orrát. Szicíliában hasonló szabályok vonatkoznak a maszkhasználatra és a távolságtartásra, mint nálunk, azzal a különbséggel, hogy az előírt szociális távolság ott csak egy méter. Maszkot kell hordani az üzletekben, a tömegközlekedésen és néhány kávézóban a pultnál rendelve, amit az emberek nagyjából annyira vesznek komolyan, amennyire Magyarországon.
Szicília különálló, valamilyen szinten autonóm régió Olaszországon belül, és a járvány is máshogyan érintette, mint az észak- vagy akár a dél-olasz területeket. Július 13-ai adatok szerint a legkevésbé fertőzött területe az országnak. Míg Lombaridában 100 ezer lakosra 945 eset jutott, addig Szicíliában 62. A nagyjából ötmilliós régióban 283-an haltak meg a koronavírustól, tehát a helyzet a magyarországihoz hasonló, így biztonságosnak számít más olasz régiókhoz képest.
A sziget egyik fő vonzerejét az ókori régészeti emlékek jelentik. Az olasz határokat június 3-án nyitották meg az EU polgárai előtt, de a vendéglátásban és a turizmusban dolgozók már májusban felkészülhettek a látogatókra. Múzeumba, régészeti parkba egy gyors érintős lázmérés után lehet bejutni; Taormina és a szirakúzai Neapolis jegypénztáránál pedig figyelmeztetnek ugyan a maszk- és a kesztyűhasználatra, de előbbit is csak a sorban álláskor veszik komolyan. Nem is lenne életszerű a komoly védekezés bent, hiszen nagy, nyílt, ligetes terekről van szó. A szirakúzai katakombában kötelező a maszk, és mivel azt egyébként is csak idegenvezetővel, csoportban lehet megnézni, a megfelelő használatot ellenőrzik is. A vezető pedig (aki műanyag arcpajzsot is hord) rendszeresen figyelmeztet a távolságtartásra. A piacon viszont az eladók sem viselnek maszkot, és ugyanúgy kínálják a kóstolót, ahogy az országra mindig is jellemző volt.
Mélyponton a turizmus, de senki nincs elkeseredve
Nem kell különösebben aggódnia annak, aki fél a vírustól, mivel Szicíliában feltűnően kevés most a turista. Július és augusztus elvileg a főszezon, normál esetben ilyenkor tömegek lepik el a tengerpartot, a vendéglátóhelyeket, és esély sincs közelről megnézni az ókori romokat. Cataniai szállásadóm szerint sok a turista, mivel itt nem volt nagy járvány (ő több lakást üzemeltet, és mindegyikben telt ház van); de van egy olyan gyanúm, hogy csak azt feltételezte, a vírus miatt aggódom, és meg akart nyugtatni. Gyakorlatilag sehol sem volt tömeg.
A cataniai, 13. századi várban berendezett múzeumban az akciós napon rajtam kívül nagyjából tíz ember fordult meg 1-2 órán belül, a termeket egyedül jártam be. A taorminai görög színház sokkal érdekesebb és népszerűbb, de ott is csak lézengtek az emberek; ahogy a szirakúzai régészeti parkban is. A jegypénztárak előtt csak néhány percet kellett sorban állni, turistabuszt nem láttam, a látványosságok előtti tömörülés pedig maximum 5-6 embert jelentett. A látogatók nagy része egyébként mindenhol olasz volt; angolul, franciául vagy németül beszélni elenyészően kevés embert hallottam. A külföldiekre tehát még várnia kell Szicíliának, de mindent megtesznek, hogy visszacsalogassák őket.
Sokféle tengerpart van a szigetnek azon a kis szeletén, ahol jártam: klasszikus homokos köves, sziklás, és természetvédelmi területen fekvő (az Isola Bella nevű szigetnél). Tömeg egyiken sincs, a szükséges távolságtartás tehát magától is megvalósul. Második szállásom a Szírakúzához tartozó Ortigia-szigeten volt, ami annyira szép és jó adottságú, hogy más körülmények között valószínűleg lépni sem lehet az emberektől. Itt egy kicsit több is a turista, de délelőtti érkezésemkor a nagy terek szinte üresen tátongtak, és csak néhányan ültek az éttermekben. Este beindul az élet, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy volt olyan tengerparti vendéglő, ami majdnem megtelt, és néhányan sétáltak, fotózták a naplementét; de nem taposták egymást az emberek. Pedig kézműves vásár is van, és mini vidámpark a gyerekeknek. Egyik este egy kislányt láttam ülni a körhintán, egy másik este egy kisfiú ütötte bottal az egyik oszlopot hosszú percekig. Elvileg többféle turistahajó is indul a kis sziget különböző pontjairól, gyakorlatilag pedig nehéz kifogni, hogy elég ember jöjjön össze egy vízitúrához.
Egy tengerparti étterem tulajdonosa szerint az idei év mélypont a turizmus szempontjából, a forgalom nagyjából a tizedére esett vissza. Ennek ellenére sem ő, sem más vendéglátók nem látszottak elkeseredettnek. Persze a járvány és az ahhoz kapcsolódó válság hatásait majd hónapokkal később lehet csak összegezni, de úgy tűnik, hogy a tipikus olasz vendégszeretet és hozzáállás nem veszett ki az itteniekből. Az emberek az utcán is kedvesek, segítőkészek, de nem tolakodók.
Nem igazán illik az itteni nyitottsághoz a vírustól való félelem miatt sok országban jellemző elzárkózás, szigorú távolságtartás, ők mégis betartják a szabályokat – nagyjából legalábbis. Arról, hogy például nőtt-e az elszegényedés, vagy ennek nyomán a bűnözés aránya Szicíliában, egy hét turistáskodás után nem sokat tudnék mondani. A „rossz környéknek” mondott cataniai központi pályaudvar melletti parkban látni néha egy-egy kifosztott táskát, de ez nem feltétlenül a mostani válság hatása. A hírekből annyit tudtam meg, hogy a szicíliai koronavírus elleni védekezés egyik vezetőjét májusban tartoztatták le korrupció miatt, ami úgy is felfogható, hogy legalább van következménye az ilyesminek.
Én mindenesetre végig biztonságban éreztem magam, ugyanakkor meglepően szabadnak is, és úgy tűnt, hogy mások is önfeledten nyaralnak. Egyik helyszín sem volt zsúfolt, de kihalt, rossz hangulatú sem. Persze az, ha kevés a turista, nekem kényelmes, de az ittenieknek, akik elsősorban belőlük élnek, szörnyű lehet. Remélem, hogy megússzák nagyobb veszteségek nélkül és képesek lesznek talpra állni.
Kiemelt kép: A szerző felvétele
