Nagyvilág

Amerikának már sok, amit Putyin csinál

Az amerikai kormány aggódik az orosz alkotmánymódosításról tartott népszavazás körülményei miatt. Az MTI szerint az amerikai külügyi szóvivő közölte: aggasztónak tartják az információkat, amelyek szerint Moszkva „erőfeszítéseket tett a szavazás eredményének manipulálására”.

Morgan Ortagus a választók korlátozásáról, kényszerítéséről, a referendum ellenzőinek megfélemlítéséről, a független választási megfigyelőket érintő megszorításokról beszélt, de konkrét példát, információforrást nem említett. Hangsúlyozta uhyanakkor, hogy az Egyesült Államokat különösen nyugtalanítja maga az is, hogy a módosítás

potenciálisan lehetővé teszi Putyin elnök számára, hogy 2036-ig hatalomban maradjon.

Putyin elhárított minden akadályt, 84 éves koráig elnök maradhat
Bár Moszkván kívül még tombol a járvány, Vlagyimir Putyint ezt nem akadályozta meg abban, hogy népszavazással erősítse meg akaratát. Így akár 36 évig is tarthat a Putyin-korszak Oroszországban.

Az egész világon és az Egyesült Államokban is, elvből ellenezzük azokat az alkotmánymódosításokat, amelyek elnökök hatalomban maradását, vagy mandátumuk meghosszabbítását segítik elő, különösen akkor, amikor hiányoznak a demokratikus, szabad és igazságos folyamathoz szükséges feltételek

– fogalmazott Morgan Ortagus. Oroszországban kedden népszavazáson voksoltak az alkotmány módosításáról, és a választásra jogosultak kétharmada támogatta a Vlagyimir Putyin elnök 2036-ig történő hatalmon maradását célzó változtatást.

Az ellenzék szerint hiába hosszabbította meg a hatalmát Putyin
Mert nem annyira népszerű, mint régen volt.

Kiemelt kép: Putyin elnök fotója egy szavazóhelyiségben elhelyezett plakáton az alkotmánymódosításról tartott oroszországi népszavazáson Moszkvában július 1-jén. A módosítás elfogadásának esetén eltörölnék a hivatalban lévõ Vlagyimir Putyin elnök újraválaszthatóságának korlátozását, így 2024-ben és 2030-ban is indulhatna az elnökválasztáson. A népszavazást eredetileg április 22-én, Lenin 150. születésnapján tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, majd a július 1-re kiírt voksolás a torlódás és a fertõzésveszély csökkentése érdekében már június 25-én elkezdõdhetett. MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik