Nagyvilág

Kilenc vádlottja van a 2016-os nizzai terrortámadásnak

Kilenc ember ellen emel vádat a francia terrorellenes ügyészség a 86 halálos áldozattal járó, négy évvel ezelőtti nizzai merénylettel kapcsolatban – jelentették be kedden.

A terrortámadást 2016. július 14-én este hajtották végre, miközben a tengerparti sétányon körülbelül 30 ezren nézték a nemzeti ünnepet lezáró tűzijátékot. A tunéziai származású, 31 éves Mohamed Lahouaiej-Bouhlel ekkor teherautóval belehajtott a tömegbe, és megpróbált minél több embert halálra gázolni. A 86 halott mellett 206-an megsérültek, az elkövetőt a helyszínen lelőtték. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára.

A vádhatóság most négy embert terrorista összeesküvés, öt másikat bűnügyi összeesküvés vádjával akar bíróság elé állítani. Utóbbiak a tájékoztatás szerint nem voltak tisztában a támadó szándékaival. Négyüket azzal vádolják, hogy ők látták el lőfegyverrel a merénylőt.

Az ügyészség nem hozta nyilvánosságra a gyanúsítottak nevét, akik közül négyen őrizetben, négyen óvadék ellenében szabadlábon vannak, egyiküket pedig körözik. A tárgyalás sajtóhírek szerint legkorábban 2022-ben várható.

Kiemelt kép: ANNE-CHRISTINE POUJOULAT/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik