Nagyvilág

Bejelentették, hogy lemond, mégse távozik a Trump körül vizsgálódó ügyész

A washingtoni igazságügyi minisztérium péntek éjjel meglepetésre azt közölte, hogy távozik posztjáról az a dél-manhattani ügyész, aki Donald Trump amerikai elnök több szövetségese ellen is eljárást indított, Geoffrey Berman azonban nem sokkal később bejelentette, hogy nem mond le.

William Barr amerikai igazságügyi miniszter közleményében tudatta, hogy Trump Jay Claytont, az amerikai tőzsdefelügyelet vezetőjét jelöli a posztra, és amíg a szenátus jóváhagyja a kinevezést, addig Craig Carpentino New Jersey-i ügyész látja el a Dél-New York-i ügyészi feladatokat.

Az igazságügyi miniszter közleményéből értesültem arról, hogy »lemondok« mint ügyész. Nem mondtam le, és nem is áll szándékomban lemondani posztomról, amelyre New York-i déli körzet bírái neveztek ki,

tudatta nem sokkal később az ügyben érintett Geoffrey Berman.

Berman és irodája képviselte a vádat Michael Cohen, Trump korábbi személyes ügyvédje ellen, akit el is ítéltek. Emellett Berman vizsgálódik abban az ügyben is, hogy Trump jelenlegi ügyvédje, Rudy Giuliani jogszerűen járt-e el, amikor adatokat gyűjtött Ukrajnában Trump politikai ellenfeleiről. Giuliani két korábbi üzlettársa ellen is eljárást indított.

Berman korábban Trump átadás-átvételt irányító csapatának tagja volt, miután a leendő elnök megnyerte a választást, írja az MTI, ahogy pedig arról beszámoltunk, Berman korábban egy ügyvédi irodában dolgozott Giulianival.

15 millió forinttal be tudjuk vásárolni magunkat Trump környezetébe
Legalábbis ennyi pénzre volt szüksége Lev Parnas ukrán-amerikai üzletembernek, aki az amerikai elnök elleni vádeljárás egyik kulcsfigurája.

Kiemelt kép: JOHANNES EISELE/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik