Nagyvilág

Rémálom a disznótetemek között egy spanyolországi karanténban

Tíz kilométerre az első lakott területtől, ezerkétszáz méter magasságban a hegyekben, tíz fiatal önkéntessel ragadtam márciusban egy farmon Andalúzia egyik legelhagyatottabb provinciájában, a kizárólag olívatermelésből élő Jaénben. Idilli szituáció a bukolikus környezetben, bár engem is itt ért volna a kijárási tilalom – gondolhatná az olvasó. Azt azonban senki nem sejtette, hogy az eredetileg kéthetes kijárási korlátozás másfél hónapos rémálommá fajul. Kóródy Gyöngyvér beszámolója.

Kis ökotanya a dél-spanyol hegyekben, Granada és Jaén között, kecskesajt-készítő tanfolyam, bioveteményes – vonzó helyszín az önfenntartó gazdálkodás témakörében fejlődni kívánó fiataloknak. A francia, spanyol, holland, brazil és – személyemben ­– magyar önkéntesekből, illetve fizetett alkalmi munkavállalókból álló csapat vidám érkezése, majd a szállás elfoglalása után azonban egyre furcsább részletek derültek ki az itt uralkodó állapotokról.

Hiányoztak a működő vécék. Az egyetlen, funkcióját nagyjából ellátó fürdőszobát tizenegy, majd később tizenhárom ember használta (egy idős, látogatóba érkező házaspár is itt ragadt). A hálószobák fűtetlenek voltak, akadozott az áramellátás, több mint húsz elszabadult, egyébként illegálisan tartott sertés – az ezzel járó ürülékkel – foglalta el az udvart. A kellemetlen furcsaságok láttán egyesek lelkes takarításba és tatarozásba, többen az elutazás megszervezésébe, új szállás keresésébe kezdtek.

Ekkor lépett életbe a koronavírus-járvány miatti teljes kijárási tilalom Spanyolországban.

Pedro Sánchez kormányfő március 15-én jelentette be a kijárási tilalmat: háztartásonként egy ember hagyhatta el a tartózkodási helyét kizárólag élelmiszer- és gyógyszervásárlási céllal, blokk bemutatásának hiányában többszáz eurós büntetést helyeztek kilátásba. Törölték a nemzetközi repülőjáratokat, rengeteg buszt és vonatot, személyautóval csak maximum két személy közlekedhetett kivételes esetben, hatósági igazolással, konzuli engedéllyel. És ellenőriztek, járőröztek a rendőrök, csendőrök mindenhol. Az olajfák közti földúton hajnalban kocogó spanyol társunkat visszazavarta a házba a Guardía Civil – a semmi közepén. Tehát maradtunk. Csak két hét.

Fotó: Mariscal /POOL /AFP

Első hét

A vesztegzár miatt a tanyán rekedt külföldi fiatalok kiszolgáltatottsága láttán villámgyorsan érkezett a tulajdonos reakciója: az elmaradt vásárokra és ennek következtében a farm instabillá vált gazdasági helyzetére hivatkozva a fizetett idénymunkára érkezők „önkéntes” státuszba helyezésével önkényesen megoldotta a bérezés kérdését. Mindenki ingyen dolgozik, ha nem tetszik, el lehet menni. Gyalog 10 kilométer a faluig, onnan pedig nincs busz.

Az óriási feszültség ellenére eleinte mindenki igyekezett konstruktívan hozzáállni a helyzethez, és a disznók általi károkat helyrehozni, a környezetet arra a két hétre valahogy lakhatóbbá tenni. Volt is mit csinálni, a tulajdonosból diktátorrá előlépett karizmatikus férfi ugyanis napról napra egyre szürreálisabb projektekbe kezdett. Először egy, majd három, végül nyolc sertést ölt le az udvaron a szomszédjai segítségével, a levágott fejeket és a belsőségeket szétdobálta az udvaron, a húst pedig – hűtőkamra és elektromos áram híján – az egyik lakásban tornyozta fel. Mint kiderült, a megnövekedett rendőrségi kontrolltól tartva igyekezett gyorsan megszabadulni az illegálisan tartott jószágaitól.

Videók a témában:

Második hét

Az egyre feszültebb hangulatot tovább rontotta a miniszterelnöki bejelentés, miszerint további két héttel meghosszabbítják a kijárási tilalmat, április 11-ig. Mindeközben a vad telefonálgatásnak, a minimális térerő segítségével megszerzett információknak köszönhetően kiderült: a helyzet kilátástalan, a tömegközlekedés szinte teljesen megszűnt az országban, a megyék közti utazás kizárt.

A helyzet még ijesztőbb lett, amikor a huszonegy éves kanári-szigeteki fiú, Ramón megbetegedett. Pár nap alatt egy náthás kissrácból egy negyven fokos lázban égő, légúti panaszokkal magánkívüli állapotba kerülő, sápadt zombivá lett. A hivatalos koronavírus információs vonal túlsó felén csak annyit közöltek: maradjon ott, ahol van, amíg jobban nem lesz. Gyógyszer nélkül egy fűtetlen szobában, tizenkét emberrel osztozva a toaletten és a közben a sok használattól leamortizálódott fürdőn, ahol már csak lavórban lehetett tisztálkodni. Éjjelente még fagyott, és a folyamatos viharok következtében alig volt áram, a napelemek a zord időben nagyon gyengén teljesítettek. Közben jöttek a külvilágból a hírek: tömegesen hunynak el az idősek Spanyolországban, több intézménybe be sem mennek az ápolók, csak a hullákat hozzák ki. Az ellátórendszer becsődölt.

Harmadik hét

Mindennapossá vált az üvöltözés, a sírás, a rettegés és a bizalmatlanság. Az egyik francia párnak konzuli segítséggel végül sikerült személyautóval elhagyni az országot. A többiek számára a tömegközlekedés továbbra sem volt elérhető. A lázas srácnak igyekeztünk levest, teát főzni, takarókat vinni. Mosógép hiányában az átizzadt ruháinak tisztítása és szárítása sem volt egyszerű.

A kétes elmeállapotú tulajdonos euforikus állapotban hangoztatta naphosszat, hogy végre eljött a kapitalizmus vége. Még a kivételes humorérzékkel megáldott társaink is kezdték elveszíteni a türelmüket, ugyanis a fel nem dolgozott többszáz kiló sertéshús dögszagára hamarosan megjelentek a legyek, és elkezdték beköpködni a romló húst. Erre a háziúr frappánsan csak annyit reagált:

Addig sem a sajtokra mennek!

A kijárási tilalmat közben újabb két héttel meghosszabbították, április 26-ig. A beteg fiú a hét végére szerencsére jobban lett.

Fotó: Kóródi Gyöngyvér

Negyedik hét

A tulajdonos továbbra sem csüggedt: ezúttal hím kiskecskék „gyilkolászásába” kezdett, lenyúzott tetemeiket a bejárat fölé aggatta, a vegetáriánusok nagy örömére. Folyamatosan azt ismételgette, hogy itt ő az úr, és mi, civilizált európai fiatalok ezt kénytelenek is voltunk tudomásul venni. Hiábavaló volt minden próbálkozás az emberi kommunikációra, az erősebb kutya szaporodik elve szerint élő és cselekvő házigazdát semmivel nem lehetett jobb belátásra, netán empatikusabb hozzáállásra bírni.

A több hete levágott disznók húsa még mindig az egyik lakásban tornyosult, elképesztő bűzt árasztva magából. A bezártságból egy-egy órára az olívák közé menekülni próbáló „önkéntesek” – magamat is beleértve – öklendezve rohantunk vissza a házba, a három-négy hete levágott disznófejeket rágcsáló kismalacok látványától. Az április 18-ra szóló Barcelona–Budapest Wizzair-járatot törölték, ahogy májusig az összeset.

Ötödik hét

A törölt járatok és a távozással kapcsolatos reménytelenség miatt folyamatos kapcsolatban álltam a madridi magyar konzulátussal, ahol végül segítőkészen kiállítottak számomra egy utazási igazolást, így legalább a farmot elhagyhattam, ideiglenesen Észak-Spanyolországba, spanyol barátom szüleinek üresen álló aragóniai lakásába távozhattam. Persze, mivel egyikünk sem volt oda bejelentve, hivatalosan nem szabadott volna elindulnunk. Egy kétszemélyes furgonnal készültünk a következő hétfői startra, attól rettegve, hogy megállít a rendőr, és nem enged továbbutazni két egymás mellett ülő személyt, ahogy arra a nagykövetség munkatársai felhívták a figyelmünket.

Hatodik hét

Tíz óra alatt átvágtunk az országon, jobb híján pólóból varrt maszkokban, az autópályán csak kamionok, teherautók és rendőrök közlekedtek. A tébolyult sertéstelep valóságából a posztapokaliptikus valóságba zuhanni nem volt sokkal kellemesebb élmény. Egész úton rettegtünk. Zaragoza magasságában megállított egy motoros rendőr. Okmányokat, lakcímbejelentő papírt, repülőjegyet, konzuli igazolást kért a szélvédőn keresztül. Megbüntethetett volna, de végül elengedett. Sikerült az északi kis faluba, Pueyo de Santa Cruzba érni, és reménykedni, hogy az első májusi Wizzair-járatot nem törlik majd, addig karanténban kuksolni, mint eddig.

Szerencsére a spanyolok igen vígan élik életüket a szélsőséges szituációban is, minden nap az erkélyükön cseverésznek egymással, olykor megafon és egyéb segédeszközök igénybevételével. Esténként a kijárási tilalom himnusza, a „Resistiré”, azaz az „I will survive” spanyol verziója szól az utcai hangszórókból, melyet vastaps és kollektív karaoke kísér. A faluba este hazatérő egészségügyi dolgozók szirénázva hajtanak be a kis utcákba, a falusiak ovációval fogadják őket.

Hazaút

Habár a korlátozások lassan enyhülni látszottak, nagyon nehezen sikerült jegyet szerezni a Barcelonába induló egyetlen távolsági buszra. A pályaudvar zárva, az internetes felületen nem lehet megvenni a jegyet, végül hosszas várakozás után telefonon, a bankkártya adatok megadásával – vagyis mélységes bizalom megelőlegezésével – vettem jegyet a járatra, amelyen összesen öt utas foglalt helyet kesztyűben, maszkban. Délután kettőre ért a busz a katalán fővárosba, a repülő másnap reggel 9:15-kor indult. A repülőtéren a járatok indulásának időpontja előtti 90 percnél korábban nem lehet tartózkodni. Hosszas keresgélés és telefonálgatás után sikerült egy, a buszpályaudvarhoz közeli szálláshelyet találnom.

Meglepetésemre tele volt a hostel, ott ragadt külföldi vendégek, dolgozók, gyerekek társaságában igyekeztem tartani a másfél méteres távolságot – nem sok sikerrel. Egy élelmiszerboltba is bementem, azonnal fertőtlenítették minden vásárló kezét, és gumikesztyűt adtak ránk. Másnap a kihalt repülőtéren az aznapi egyetlen, hosszú idő után az első budapesti járatra várakozó körülbelül harminc ember körében tapintható volt feszültség. Többeket nem engedtek fel a gépre, hiába volt csatlakozásuk, Magyarországon ugyanis nem engedélyezett a tranzit. Végül felszállt a gép.

Budapesten euforikus állapotban vártam ki a csigalassúsággal haladó okmányvizsgálati sort, az egymástól másfél méterre felragasztott matricákon. Hőmérőztek is. Be is mondták a hangosbemondóba, hogy mindenki tartsa a másfél méter távolságot, de amikor a rendőrségi ablakhoz léptem, amelyből kettő van egymás mellett fél méterre, nagyjából 10 centire voltam a másik utastól. A bódéban hármasával, négyesével nyomorogtak a rendőrök, illetve a határőrök – maszk nélkül.

Elmosolyodtam. Végre itthon!

Fotó: Kóródi Gyöngyvér

Kiemelt kép: Kóródi Gyöngyvér

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.