Nagyvilág koronavírus

Kormányzati segítség nélkül csődbe mennek a légitársaságok

Határozott és erős kormányzati támogatásra van szüksége a légitársaságoknak, különben a legtöbb cég pár hónapon belül csődbe megy – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) keddi videokonferenciáján.

Alexandre de Juniac, a montreali székhelyű, 300 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy kivételes intézkedéseket kértek a kormányoktól: repülőtéri, átrepülési díjak, adók csökkentését, hitelek és garanciák biztosítását és az uniós kártérítésről szóló 261-es irányelv enyhítését.

Hangsúlyozta: nagyon kemény válsággal néz szembe a légiközlekedés, azonnali cselekedni kell, mert a gazdaságot és a gazdasági fellendülést nagyban támogatják a légitársaságok.

A CAPA légiközlekedési tudásközpont hétfőn azt írta, pár hónapon belül a légitársaságok jelentős része becsődölhet. Ezzel kapcsolatban Brian Pierce, az IATA vezető közgazdásza azt mondta, az év elején a légitársaságoknak átlagosan két hónapra elegendő szabad készpénzállományuk volt, így valós az esélye annak, hogy májusra a legtöbb cég csődbe megy, ha nem kapnak segítséget. Hozzátette: ez nemcsak a légiközlekedési iparágban, de a gazdaság minden részében elbocsátási hullámhoz vezetne.

Felméréseik szerint a légitársaságok 75 százalékának két hónapra elegendő likvid tartaléka van, és az nem sokat javít a helyzeten, hogy az elmúlt években jelentős mértékű nyereséget könyveltek el a cégek.

Kiemelt kép: ANDREAS SOLARO/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik