Szíriában 2019 decembere óta tart a kormányerők, illetve szövetségesei, Oroszország és Irán katonai offenzívája, amelynek során a még ellenzéki kézen levő Idlíb tartomány maradékát próbálják visszafoglalni. Ha sikerül, akkor a török kézen levő területeken kívül egyesítették az országot, és gyakorlatilag véget ér a polgárháború.
Idlíbben ma már összezsúfolódva él mindenki, aki Szíria-szerte az Aszad-rezsim ellen volt, civilek és fegyveresek egyaránt. A terület legerősebb csoportja az egykori al-Káidából kivált szervezet, amellyel szemben Törökország próbált Nemzeti Felszabadító Front néven erőt szervezni mindazokból, akik az elmúlt években leszerepeltek, vereséget szenvedtek. A legutóbbi videofelvételek szerint azonban közöttük is vannak szélsőségesek, akár az Iszlám Állam egykori katonái vagy parancsnokai.
A kormányoffenzíva január óta jelentős sikereket ért el, folyamatosan szorította ki az ellenállókat Idlíb nagyobb városaiból. Az orosz és szíriai légierő folytatta a bombázásokat, bekerítve az útjába kerülő török ellenőrzőpontokat. Hogyan kerültek ezek Idlíbbe? Egy korábbi orosz-török-iráni megállapodás értelmében Ankara feladata lett volna a helyi szélsőségesek lefegyverzése, cserében a fegyvernyugvásért. A megállapodást egyik fél sem tartotta be, a törökök nem tudták és nem is akarták lefegyverezni a dzsihadistákat, Damaszkusz pedig mindenképp vissza akarta foglalni a felkelők utolsó bázisát.
A harcok akkor élesedtek fel, amikor a kormányerők elfoglalták Szarakib városát, az utolsó nagy települést a tartomány fővárosa előtt. A civil lakosság megrettent attól, hogy ismét az Aszad-kormány fennhatósága alá kerül, félelmüket jelezte, hogy Szarakib szellemvárossá vált a támadás előtt. Idlíbből azonban már nincs hova hátrálni, csak a közeli török határra.
Erdogan elnök valószínűleg ekkor vesztette el a türelmét: nem akart további egymillió szíriait beengedni Törökországba. A határt már korábban lezárta egy három méter magas betonfallal, a menekültek egy része most ennek tövében táborozik. Eközben viszont a török hadsereg soha nem látott mértékben kezdett beáramlani Idlíbbe.
A változást jelezte, hogy gyorsan egymás után két szíriai helikoptert is lelőttek a felkelők. Erre az elmúlt években alig volt példa, mert az ellenzék ritkán jutott légvédelmi rakétákhoz, a szír légierő így hordóbombákkal kedvére támadhatta a védtelen városokat. Február 27-én aztán súlyos veszteség érte a török erőket, az egyik oszlopukat sújtó légitámadásban 34 katona meghalt. Ez sokkolta a török közvéleményt, már csak azért is, mert minden bizonnyal orosz gépek követték el a támadást.
A török válaszcsapás kemény volt, felfegyverzett drónok napokon keresztül szinte vadásztak az idlíbi offenzívában részt vevő szíriai erőkre, több mint száz harckocsit, tucatnyi tüzérségi eszközt, szállítójárművet, a legmodernebb orosz gyártmányú légvédelmi rakétarendszert kiiktatva. A török légierő egy napon belül három szír vadászbombázót lőtt le.
Meglepő vagy inkább cinikus módon Moszkva mindezt hagyta. A szíriai légtér valódi ura ugyanis a helyi orosz légierő, amelynek tudtuk nélkül senki sem repülhet be és hajthat végre támadást következmények nélkül. Az, hogy a török légierő szabadon tizedelhette a szíriai csapatokat, azt jelentette, hogy az oroszok szabad kezet adtak ehhez.
A török légi offenzívával párhuzamosan az Ankara által támogatott felkelők is támadásba lendültek, több tucatnyi falvat foglaltak vissza, sőt Szarakib városát is. A szerencséjük itt aztán megfordult, mert pár nap múlva, március elején a kormányerők megint visszavették a várost, de ekkor már orosz katonai rendőrök is érkeztek, jelezve, hogy Moszkva megelégelte a török akciót.
Volt tehát mit tisztáznia Erdogannak és Vlagyimir Putyinnak. A maratoni, több mint hatórás moszkvai megbeszélésen újabb tűzszünet született, a felek a korábbi sémákat követték, amelyek eddig nem váltak be. Bár a megállapodás rövid, mindössze három pontot tartalmaz, valószínűleg a török jelenlétet képes lesz meghosszabbítani Idlíbben.
- Az első pont a tűzszünet kezdetét jelölte ki,
- a második egy 12 kilométeres biztonsági folyosó létrehozását írja elő,
- míg a harmadik a közös török-orosz járőrözés bevezetéséről szól március 15-étől.
Az Aszad-kormányt nem is említi a dokumentum (legalábbis annak angol fordítása), jelezve, hogy Damaszkusznak mennyi beleszólása van a területéről folytatott hadakozásokba.
A kérdés a továbbiakban az lesz, hogy vajon Moszkva, Teherán és a szír kormány betartja-e a megállapodást. Miként a korábbi hasonló megállapodások célja az időhúzás volt a kormányerők részéről, úgy most Erdogan célozta ugyanezt. Ha Oroszország tartja magát az egyezséghez, akkor a törökök stabilizálhatják Idlíb tartományt, és elejét vehetik egy újabb menekülthullámnak.
Az elmúlt hetek eseményei így is világossá tették, Törökország nemhogy újabb menekülteket nem akar, de nem kívánja a végtelenségig viselni a több mint hárommillió már meglévő szíriai menekült ellátását sem. A török szándékok azonban beláthatatlanok, azzal ugyanis, hogy nemcsak a menekülteket engedték rá a görög és bolgár határra, hanem katonai erőt is felvonultattak oda, a görög-török kapcsolatokat is sikerült tovább rontani, a két fél határőrei kölcsönösen inzultálják egymást, és fenyegetően lépne fel egymással szemben.
A EU reakciója annyiban érdekes most, hogy amíg 2015-ben ellenségesen és értetlenül fogadták a kemény magyar fellépést az ország határainál, addig mostanra az európai elit véleménye is „megkeményedett”, ez jól látszik abban is, hogy rögtön a görög kormány támogatására siettek. Lehet, hogy részben ennek hatására, de a török partiőrség is elkezdte újra feltartóztatni az Európa felé tartó menekülteket.
Kiemelt kép: Mikhail Svetlov/Getty Images
