Nagyvilág

Könnygázt és villanógránátokat vetett be Görögország a migránsok ellen

A görög határrendészet könnygázzal és villanógránátokkal akadályozta meg szerda éjjel, hogy a határon összegyűlt több száz illegális bevándorló Törökországból Görögországba jusson, írja az MTI.

A hatóságok elmondták, hogy szombat reggel és kedd délután között 27 832 embert akadályoztak meg abban, hogy illegálisan átlépje a görög-török határt. Kétszázhúsz embert őrizetbe vettek.

Fotó: Hakan Mehmet Sahin / Anadolu Agency / AFP

A görög haditengerészet hajót küldött Leszboszra, amely fedélzetére veszi az újonnan érkező migránsokat, majd a görög szárazföldön található zárt táborokba szállítja őket. Innen várhatólag gyorsan visszatoloncolják őket – mondta el a parti őrség egyik tisztje. A görög szigeteket százak vették célba.

Leszbosz, Híosz, Kósz, Számosz és Lérosz néhány ezer férőhelyes táborai túlzsúfoltak, tízezrek élnek bennük nyomorúságos körülmények között, miközben fogytán a helyi lakosság türelme.

Fotó: Hakan Mehmet Sahin / Anadolu Agency / AFP

Törökország a múlt héten bejelentette, hogy többé nem állja útját az Európába igyekvőknek annak ellenére, hogy az Európai Unióval kötött 2016-os menekültügyi egyezményben ígéretet tett erre 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatásért cserébe. Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió szíriai menekült él, és sokan menekültek oda Ázsia más részeiből, valamint Afrikából.

Ankara bejelentésére Görögország határai megerősítésével reagált. Az athéni kormány egyúttal jelezte: egy hónapig felfüggeszti a menedékkérelmek befogadását, és a következő időszakban érkező migránsokat gyorsított eljárásban kiutasítja Görögország területéről. A kabinet közvetlen nemzetbiztonsági fenyegetésként értékelte a helyzetet, és azzal vádolta a török kormányt, hogy aktívan segíti a migránsok eljutását a határhoz.

Kiemelt kép: Hakan Mehmet Sahin / Anadolu Agency / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik