Öt vádpont: két rendbeli nemi erőszak, egy rendbeli kierőszakolt orális szex, két rendbeli szexuális zaklatás. Maximális adható büntetési tétel: életfogytiglani szabadságvesztés. Akár ennyi is kinézhet Harvey Weinsteinnek, ha a bíróság bűnösnek találja a jelenleg futó perben, amelynek két nő a sértettje. És van még egy női főszereplője a pernek, akinek lesz ehhez az életfogytiglanhoz egy-két szava: ő Donna Rotunno, Weinstein védőügyvédje. Pontosabban az ügyvédjeinek egyike, mert egy egész csapat dolgozik a producer megmentésén, ám a védelmi stratégia ma már – számos ügyvédcserét követően – gyakorlatilag egyedül a védence által csak Harvey-suttogónak becézett Rotunno kezében van. Nem csoda, Donna Rotunno komoly hírnevet magának egy igencsak speciális területen: a szexuális bűnökkel megvádolt férfiak védelmében.
Erőt és nőiességet sugároznak a méregdrága ruhái
Az eljárás szinte kizárólag a tanúvallomásokon alapul, mivel alig áll rendelkezésre tárgyi bizonyíték. Például azért, mert mindkét eset viszonylag régen történt: a kierőszakolt orális szex 2006-ban, a nemi erőszak 2013-ban. Az egyik áldozata Mimi Haleyi, egykori gyártásvezetői asszisztens, a másik nő neve nem nyilvános. Ugyan a per a velük történtekről szól, további női tanúkat is behívtak a tárgyalásokra azzal a céllal, hogy a Weinstein viselkedésében megmutatkozó mintázatokat vizsgálják. Volt miből válogatni: jelen állás szerint több mint nyolcvan nőről tudunk, akik nyilvánosan megvádolták Weinsteint a szexuális zaklatás különféle formáival. Ezek után nem csoda, hogy felkapja a fejét a sajtó arra a finom ellentmondásra, hogy Amerika, de lehet, hogy az egész fejlett világ leghírhedtebb szexuális ragadozóját egy nő védi: Donna Rotunnóról az utóbbi években egyre több portrécikk készül, melyekből különös, ellentmondásos személyiség bontakozik ki.
Azt minden egyes róla szóló cikk kiemeli, hogy mennyire gondosan összeválogatott, egyszerre erőt és nőiességet sugárzó, méregdrága dizájner ruhákban, Jimmy Choo cipőkben jár az ügyvédnő, aki mintha csak a Házassági történetből lépett volna ki (Laura Dern Oscart kapott egy hasonló ügyvédi karakter megformálásáért). Ez nem csak személyes hiúság: az ügyvéd sok helyen beszélt róla, hogy az öltözék a siker egyik eszköze, és ilyenformán nem meglepő, hogy egyes darabokkal időnként konkrétan üzen is: Szükség is van a teljes eszköztár bevetésére, ugyanis „ellenséges” terepen kell dolgoznia: a jelenlegi tárgyalások New Yorkban folynak, a város általában progresszívabb, liberálisabb lakosságából pedig esélyesen olyan esküdtek kerültek ki, akik nagyjából ismerik a #metoo mozgalom eseményeit, és támogatják az ügyet. Ebben a közegben vezeti Rotunno Weinstein védőcsapatát, amely – mióta ő is a fedélzeten van –, viszonylag fix, pedig korábban többen távoztak a posztról, vagy Weinstein elviselhetetlen természete miatt, vagy azért, mert nem bírták vállalni a pozícióval járó társadalmi következményeket. Összesen hat tagja van a csapatnak, élükön Rotunno áll, de akad köztük nyugdíjba vonult bíró és egykori Fox News-elemző is. Bármilyen jó szakemberek, ilyen befolyásos védencük nem volt még, és ekkora médiafigyelem sem irányult rájuk. A reflektorfény java persze Rotunno szemébe süt, aki kétségkívül nemcsak Weinstein érdekében harcol keményen, hanem a saját karrierjéért is.
Nyert ügyek száma: 40 felett. Vesztett ügyek száma: 1.
A Vanity Fair kiemeli, hogy az ügyvédnő, bár Chicago-szerte már ismerték a nevét, Weinstein előtt nem volt országosan ismert. Egy ekkora országban simán egy városon belül maradhat az ilyesmi. Pláne, hogy ügyvédi irodájának még honlapja sem volt, és nem ritkán egy sima yahoo-s email-címet használt a hivatalos kommunikációjához is. Mindez alighanem annak a következménye, hogy Rotunno nem egy többgenerációs ügyvéddinasztia sarja. Chicago külvárosában nevelkedett, egyik szülője tanár, a másik egy élelmiszeriparban tevékenykedő üzletember. A bűnüldözés azért ott volt a családi genetikában, a nagyapja ugyanis rendőr volt, Rotunnót pedig már gyerekként lenyűgözte a jog, köszönhetően többek között a The Paper Chase című tévésorozatnak, melyben elsőéves harvardi joghallgatók ismerkedtek a jog kőkemény világával, és elmondása szerint már gyerekként is anyáskodott a többiek felett, ő védte meg a többieket.
A helyi katolikus főiskolán tanult, majd szintén Chicagóban végezte el a jogot, és 1997-ben kezdte meg jogi praxisát a Cook megyei államügyész irodájában – ekkor még tehát a vádhatóság oldalán. Három évvel később váltott irányt, akkor kezdett el családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyeken dolgozni, viszont már védőügyvédként. Újabb három év kellett hozzá, hogy önálló praxist indítson egy kollégájával, és további két év, míg megalapította saját ügyvédi irodáját. Ekkor már kifejezetten a szexuális bűnözőkre specializálódott, és ez – a „gyilkos kérdezési stílusa” mellett – hamarosan államszerte a védjegye lett. Pedig nem tervezte el előre a dolgot: egyszerűen csak így alakult.
Női védőügyvédként nagyon sok ilyen megkeresést kapok. Azt hiszem, a férfiak megértették, hogy a nemem hasznos lehet a számukra. Aztán elvállalsz egy ilyen ügyet, megnyered, elvállalsz még egyet, azt is megnyered, aztán rád ragad ez a név.
Hogy miért lenne előny az, hogy nő? Egyrészt azért, mert a sztereotípiák miatt az esküdtek gondolkodhatnak úgy, hogy csak nem védene egy nő egy olyan férfit, aki a vád szerint annyi nőnek ártott. Weinstein is valami ilyesmi miatt keresett két, férfiak vezette ügyvédcsapat után direkt olyan csapatot, amelynek egy nő áll az élén. Másrészt Rotunno azért is tartja „jogi eszköznek” a nemét, mert a tárgyalóteremben nőként mélyebben eresztheti a méregfogát a tanúkba.
Sokkal több mindent megengedhetek magamnak, amikor egy nőt kérdezek ki, mint egy férfi ügyvéd. Lehet bármennyire kiváló egy férfi kolléga, ha azzal az attitűddel megy neki egy nőnek, mint én, zaklatónak nézik majd. Ha én csinálom, senkinek a szeme se rebben. Ez pedig nagyon hatásosnak bizonyult
– mondta el Rotunno a Chicago magazinnak még 2018-ban. Azzal ugyanakkor, hogy tőle bármit elfogadnának az esküdtek, sokan ma már nem értenek egyet, mivel nemrégiben addig feszítette a húrt Weinstein egyik áldozatának kikérdezésekor, hogy a nő pánikrohamot kapott, és el kellett halasztani a tárgyalást. Ekkor Rotunno már négy órája faggatta, a keresztkérdések pedig később tovább folytatódtak: összességében kilenc órán keresztül. Jogvédők és áldozatsegítők konkrétan a kínzás szót használták az ügyvédnő eljárására.
Akárhogy is, Rotunno húsz év gyakorlat után ma már igazi csúcsragadozónak számít, akit – tárgyalótermi stílusára utalva – hol buldogként, hol rottweilerként aposztrofálnak, kiemelve, hogy mindemellett támadhatatlanul felkészült, minden egyes tanúvallomást szóról szóra ismer, és kiszúr minden egyes következetlenséget a vallomásokban. A tarifáiról nem szól a fáma, de biztosak lehetünk benne, hogy megkéri a munkája árát, pláne, hogy van mire hivatkoznia: az eddigi több mint negyven szexuális bűnökkel kapcsolatos peréből jelen pillanatig mindössze egyetlenegyet veszített el – erről az esetről máig őriz egy tárgyalótermi rajzot az irodája falán. Egy tizenkilenc éves fiatalembert védett, akit egy tizenöt éves lány vádolt meg azzal, hogy unokatestvérével együtt megerőszakolták. Rotunno azt állította, hogy az igazi bűnös az unokatestvér volt, aki azonban már nem tudott a bíróság elé állni, mivel egy autóbalesetben életét vesztette.
Az az ügy máig kísért, mert még ha tényleg felelős is volt a tettek egy részéért, a büntetés akkor is túl kemény volt. Emberek, akik lelőnek valakit az utcán, kevesebb időt kapnak
– emlékezett. Ügyfele ugyanis akkor tizenhat év börtönt kapott. Pedig Rotunno mindent megtett, az áldozatot olyan keményen kérdezte, mint bárki mást, olyannyira, hogy még ő maga is kényszert érzett rá, hogy a tárgyalás lezárultával üzenjen neki az ügyészen keresztül. „Kérem, mondják el annak a lánynak, hogy nem akarom, hogy ez az időszaka határozza meg az életét. Szeretném, ha a továbbiakban jó döntéseket hozna, és nem hagyná, hogy mindez visszatartsa. És magyarázzák el neki, hogy igenis együtt érzek vele, de van egy munkám, amit el kell végeznem.”
Ez az érv egyébként a mindenkori válasza arra, ami a legtöbbekben azonnal felvetül Rotunno karrierje kapcsán: vagyis miként védhet szexuális zaklatókat és erőszaktevőket egy nő? Neki azonban meggyőződése, hogy mindenkinek jár a védelem, és azzal, hogy ő elvállalja ezt a feladatot, magát a jogrendszert is védi, valamint biztosítja, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás részrehajlás nélkül végezze a dolgát. Szerinte ez ugyanaz a dilemma, amivel egy orvos is szembesülhet: ő akkor is az élet védelmére és a lehető legprofibb gyógyításra esküdött fel, ha a páciense esetleg valami borzasztó bűnt követett el. Ehhez kapcsolódik az is, hogy Rotunno egyáltalán nem gondolja azt, hogy mindenki, akit ő véd, ártatlan lenne: Egyetlen megkötése van a vállalt ügyekkel kapcsolatban: „Nem szeretek elvállalni olyan ügyeket, ahol gyerekek az áldozatok. Egyszerűen nem akarok ilyen pozícióba kerülni.”
A #metoo és a Weinstein-ügy
A fentiekből talán érthető, hogy Donna Rotunno a #metoo mozgalom egyik fő mumusa jelenleg, és ezért mindent meg is tett. Nem csupán Weinstein védelmével, miután több alkalommal is kemény szavakkal illette a mozgalmat és azt az érát, amit teremtett. Szerinte a #metoo mozgalom egyik alapgondolata, jelesül, hogy higgyünk a nőknek, nemes gondolat, mivel az áldozatok túl sokáig ütköztek kételkedésbe és hitetlenkedésbe, valamint a nőket sosem lenne szabad olyan dolgokra kényszeríteni, amit nem akarnak. Ugyanakkor fontosnak tartja kiemelni, hogy ettől függetlenül tény, nem mindenki mond igazat azok közül, akik ilyen vádakkal állnak elő. A New York Timesnak így mesélt erről:
Ebben az országban jelenleg a megvádolás általi ítélet korát éljük, ami egyenesen szembe megy az ártatlanság vélelmének elvével. Ha ötszáz pozitívum származik a #metoo mozgalomból, ám közben ott van, hogy megfoszt a törvényes ügymenethez és az igazságos tárgyaláshoz való jogodtól, valamint az ártatlanság vélelmétől, akkor számomra a jó dolgok sem tudják ellensúlyozni ezt a rosszat. Egyetlen mozgalom sem foszthat meg minket az alkotmányos jogainktól.
Rotunno másutt kiemelte azt is, hogy „a szexuális zaklatás az egyetlen bűncselekmény, amellyel kapcsolatban bárki ellen vád emelhető úgy is, hogy semmi egyéb bizonyíték nincsen, kizárólag a vádló szavai. Ha előállok azzal, hogy X. Y. eladott nekem kilenc kiló kokaint, de nincs nálam a kokain, nincs meg a pénz, nincs semmi bizonyítékom, hogy egyáltalán kommunikáltam az illetővel, nincsenek sms-ek, a rendőrség annyit mondana, maga őrült, és szép napot kívánna. De ha besétálok egy rendőrőrsre, és azt mondom, X. Y. megerőszakolt, senki nem tesz fel további kérdéseket.”
Rotunno egyébként nem minden alapot nélkülöző érvelésébe – mert azzal nehéz vitázni, hogy egy jogállamban mindenkinek jár a fair tárgyalás joga – itt egy komoly hiba csúszik: a rendőrség nemhogy nem fog további kérdéseket feltenni az áldozatoknak, de leginkább újra és újra elmondatják vele, mi és hogyan történt, annyiszor és olyan részletesen, olyan érzéketlenül és rosszhiszeműen, hogy azzal újra és újra traumatizálják az áldozatot. Nem kell a tengerentúlra menni példáért, gondoljunk csak a lúgos orvos áldozatára, Renner Erikára, aki már annyiszor kényszerült a saját szavai által újra átélni a történteket, hogy jó eséllyel számon se tudja tartani. A másik könnyen támadható érve pedig a nők felelősségvállalásáról szól, ami gyakorlatilag a gyakran hallott „minek ment oda” egy szofisztikáltabb verziója. „Nem lehet mindent megkapni, nem lehet, hogy megtehess bármit, és a következményeket is megúszd, nem várható el, hogy azokkal a helyzetekkel kapcsolatban, amelyekbe magad sodortad, később eljátsszad az áldozatot” – nyilatkozta, amit nehéz lenne nem áldozathibáztatásként értékelni.
Rotunno már jó előre jelezte, ő teljesen másként látja a #metoo és Weinstein ügyét, mint a közvélemény. Egy, a Newsweekben megjelent véleménycikkben még a tárgyalások megkezdése előtt azt írta, hogy a producer nem kaphatta meg a tisztességes tárgyalást, amihez joga volt, annak lehetőségét ugyanis az aktivisták és a média tönkretették. A #metoo miatt ugyanis „már jóval azelőtt, hogy egy bíró elé állnál, egyesek állításai feje tetejére állíthatják az életedet és tönkretehetik a jó híred.” Hogy Weinstein a valódi áldozat, azt nem csak nyilvános megszólalásaiban hangsúlyozza: a védelmet is erre a gondolatra fűzte fel, és a tárgyalásokon azon dolgoznak a kollégáival, hogy meggyőzzék a bírót és az esküdteket: a szexuális aktusok, melyekről a perben szó van, mindkét fél beleegyezésével történtek. Mi több, a két nő egyenesen manipulációval vonta be Weinsteint a kapcsolatokba a pénz és a karrier reményében, és lehet, hogy nem akarták a szexet, de azért önként megtették, mert reméltek érte cserébe valamit, és ezért maradtak kapcsolatban a producerrel az állítólagos visszaélések után is.
Az ügyészek azt fogják állítani, hogy Harvey Weinstein nagy hatalmú figura volt, aki bármit megkaphatott, és bármeddig elment azért, hogy meg is kapja, amit akar. Én pont fordítva látom ezt. Harvey Weinstein volt a fickó, aki a kulcsokat őrizte a kastélyhoz, ahová mindenki be akart jutni. És az emberek egyszerűen annyit csináltak, hogy kihasználták őt újra és újra
– nyilatkozta Rotunno a Vanity Fairnek. A Weinstein-per az amerikai igazságszolgáltatási rendszer természetéből adódóan arról szól, hogy milyen karakterként sikerül lefesteni az ügy szereplőit, és Rotunno megtesz mindent, hogy pergőtűzként záporozó kérdései révén Weinsteint kihasználtként, a két vádlót pedig megrögzött hazudozóként pozicionálja, akik annyira törtetők, hogy bármit megtettek volna az előre jutásért.
Donna Rotunno a fentiek alapján tehát aligha vonhatja magára a női szolidaritásból fakadó elfogultság vádját, mindazonáltal nemhogy nem tartja magát nőgyűlölőnek, hanem egyenesen úgy határozza meg magát, mint az abszolút feminista. Hogy ezt hogy érti, azt nem fejtette ki, ám a New York Times podcastjában a riporter legnagyobb megrökönyödésére azt válaszolta arra a kérdésre, ő maga volt-e már szexuális zaklatás áldozata:
Kiemelt kép: Scott Heins/Getty Images/AFP
