Nagyvilág

A milliárdos elnökjelölt, aki Trump rémálma lehet

Michael Bloomberg kész akár kétmilliárd dollárt, azaz 600 milliárd forintot költeni saját pénzéből Trump legyőzésére.

Amikor Michael Bloomberg, New York egykori milliárdos polgármestere tavaly novemberben bejelentette, hogy beszáll a demokrata elnökjelöltségért folyó versenybe, baloldali riválisai azonnal támadásba lendültek. A kampányát a Wall Street-i pénzintézetek és a milliárdosok elleni küzdelemre kiélező Bernie Sanders és Elizabeth Warren is kijelentette, hogy egy elnökválasztást nem lehet pénzzel megvásárolni, az elnökség nem eladó.

A Wall Streeten meggazdagodott Bloomberg, az Egyesült Államok 8. leggazdagabb embere, akinek a Forbes legfrissebb adatai szerint 60 milliárd dolláros, azaz nagyjából 18 ezer milliárd forintos vagyona van, azonban pont arra készül, hogy bebizonyítsa: Sanders, Warren és a balra húzó baloldali demokraták tévednek. És erre kész több milliárd dollárt is rászánni a saját vagyonából.

Bloomberg kijelentette, hogy egymilliárd dollárt fordítani az elnökválasztási kampányra, a Fox Business gazdasági hírtelevízió információi szerint pedig akár kétmilliárd dollárt (600 milliárd forint) is elkölthet.

Már ezzel történelmet írhat, hiszen elérheti, hogy az idei legyen a legtöbb pénzt felemésztő elnökválasztás. Összehasonlításképpen: 2012-ben a demokrata Barack Obama és a republikánus Mitt Romney együtt költött el 2,1 milliárd dollárt az elnökválasztási kampányra.

Erre még nem volt példa

Bloomberg kampánya a demokrata elnökjelölti cím elnyerésére azonban nem csak a rászánt pénzmennyiség valamint amiatt különleges, hogy nem fogad el adományokat, s csak a saját pénzét költi. A milliárdos üzletember egy olyan radikális, az általánosan elfogadott politikai szabályokkal szembemenő stratégiára építi kampányát, amiről a legtöbb tanácsadó lebeszélné jelöltjét. Ahogy az Axiosnak még a kampányba történt belépés előtt egy Bloomberghez közel álló ember kijelentette:

Mike annyit költ majd, amennyi csak kell Donald Trump legyőzéséhez. Az ország egy teljesen más kampányt fog látni, mint amit eddig megszokott.

Bloomberg ugyanis kihagyja az első előválasztásokat tartó államokat, és egyáltalán nem kampányol Iowában, New Hampshire-ben, Nevadában és Dél-Karolinában, amik megnyerése nélkül a közvélekedés szerint lehetetlenség győztesként kikerülni a versenyből. Inkább a márciusban szavazó államokra koncentrál, és olyan helyeken kampányol, amelyekre rajta kívül gyakorlatilag egy másik jelölt sem figyel. Leginkább abban bízik, hogy a március 3-ai szuperkedden, amikor egyszerre 15 államban tartanak előválasztásokat, az élre fog törni.

Ott leszünk mindenhol

magyarázta a többállamos kampánystratégiát az AP amerikai hírügynökségnek Dan Kannien, a terv kidolgozója. Hozzátéve, olyan nagy léptékű kampányt csinálnak, amivel még soha senki sem próbálkozott.

Erre a nem mindennapi feladatra hatalmas stábot bérelt fel, a megszokott fizetések majdnem kétszereséért. A legfrissebb, egy hetes adatok szerint már több mint ezer ember dolgozik a kampányán, köztük hétszázan szétszórva 33 államban, míg New York-i főhadiszállásán nagyjából háromszázan. Közben kampánya a Wall Street Journal cikke szerint már több mint kétszáz millió dollárt költött el televíziós, rádiós és internetes hirdetésekre, olyan államokban, ahol a többi demokrata jelölt egyáltalán nem költ reklámokra. Csak Donald Trump.

Fotó:Mark Makela/Getty Images

A hatalmas összeg hozott is valamiféle eredményt. A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlaga szerint Bloomberget a demokrata szavazók 7 százaléka választaná elnökjelöltnek, amivel messze le van maradva az első helyen álló Joe Biden (28,4%), valamint Sanders (20,4%) és Warren (14,8%) mögött.

Azonban, ha azt nézzük, hogy gyakorlatilag holtversenyben van a több hónapja kampányoló Pete Buttigieg polgármesterrel, és bőven megelőz több másik jelöltet is, az elkötött százmilliók nem voltak teljesen haszontalanok.

A problémamegoldó

A pénz önmagában azonban nem lesz elég a demokrata szavazók meggyőzésére arról, hogy egy másik New York-i milliárdos a legjobb választást Donald Trump legyőzésére. Főleg az egyre jobban balra tolódó Demokrata Pártban, ahol több jelölt is a szupergazdagokat tette meg ellenségnek.

Az első polgármesteri választását republikánusként megnyerő, majd második újraválasztásán már függetlenként induló Bloomberg abban bízik, hogy amint megismerik őt, és programját, támogatói száma növekedésnek indul. A kampányhirdetések mellett folyamatosan utazik az országban, olyan államokban tartva egymás után rendezvényeket, ahol a többi demokrata jelölt meg sem fordul. A helyi sajtó pedig lelkesen be is számol ezekről.

A milliárdos üzletember önmagát problémamegoldóként állítja be, olyasvalakinek, aki nem egy milliomos családban, hanem középosztálybeliként nőtt fel, és az elnökkel szemben valóban saját erejéből vált a világ egyik leggazdagabb emberévé. Mérsékelt, középutas politikus, aki társadalmi kérdésekben liberális, közgazdasági kérdésekben konzervatív, aki képes egyesíteni az országot, és a Trumpban csalódott republikánusokat is meg tudja szólítani.

A progresszív baloldal megnyerése már keményebb feladat lesz, de ebben segíti, hogy évek óta nagy támogatója olyan liberális ügyeknek, mint a fegyvertartás korlátozása, a klímaváltozás elleni küzdelem, valamint az egészségügyi rendszer reformja. És közben erőteljesen küzd a nők és a fekete szavazók támogatásáért, akik nélkül demokrata politikusnak gyakorlatilag lehetetlen elnyernie az elnökjelöltséget.

Trump legyőzése a cél

Bloomberg legfőbb célja azonban nem az, hogy elnökjelölt, majd elnök legyen, hanem csakis Donald Trump legyőzése. A milliárdos üzletember már jelezte, hogy az elnökválasztásra felépített kampányszervezetét nem szünteti meg, ha nem ő lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje, és kész támogatni a demokrata elnökjelöltet, bárki legyen is az. A kampányában dolgozó embereket is úgy vették fel, hogy a munka a novemberi elnökválasztásig tart.

Fotó:Jayme Gershen/Bloomberg/ Getty Images

Trump biztosan nem boldog ettől. Az elnök már többször is támadta az általa „Mini Mike-nak” nevezett Bloomberget, a Washington Post információi szerint az elnök közelről figyeli a volt polgármester kampányát, és tart esetleges felemelkedésétől. Bloomberg még arra is rá tudta venni Trumpot, hogy a Super Bowl szuperdrága reklámidejére költsön pénzt, azzal, hogy ő tízmillió dollárért vásárolt magának egy 60 másodperces reklámhelyet.

Mindezek ellenére nem nagyon találni olyan politikai elemzőt, aki szerint Bloombergnek komoly esélyei lennének az elnökjelölti cím elnyerésére, de egy biztos: nem lehet félvállról venni a milliárdos üzletember kampányát.

Kiemelt kép: Mark Makela/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik