Nagyvilág

Michael Bloomberg tényleg elindul az elnökjelöltségért

Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember vasárnap közleményben erősítette meg, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson.

A Twitteren közzétett közleményben a 77 éves vállalkozó leszögezte: azért indul a demokraták elnökjelöltségéért, hogy legyőzze Donald Trump jelenlegi és újrainduló elnököt, és újraépítse Amerikát.

Hiszek benne, hogy egyedi üzleti, kormányzati és filantróp tapasztalataim lehetővé teszik számomra a győzelmet

– fogalmazott Bloomberg, aki korábban New York polgármestere is volt. Leszögezte azt is, hogy „a tét nem lehetne magasabb, muszáj győzelmet aratnunk”.

Bloomberg, aki márciusban még azt állította, hogy nem indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, sőt, visszavonul a politikától is, november elején az egyik munkatársa révén már tudatta újságírókkal, hogy fontolgatja az indulást, november 21-én a déli Alabama államban be is nyújtotta az elnökjelöltségért folytatandó küzdelemhez szükséges dokumentumokat.

Jelenleg 17 politikus verseng a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Bloomberg többször is hangoztatta, hogy egyiküket sem tartja olyan erős politikusnak, aki képes lenne legyőzni  Trumpot. Az elnök november elején, amikor Bloomberg benyújtotta az elnökjelöltséghez szükséges dokumentumokat, úgy fogalmazott,

semmire nem vágyom jobban, mint hogy a kicsi Michaellel megmérkőzzem.

A massachusettsi születésű Bloomberg beruházási bankárként kezdte pályáját a Wall Streeten, majd felépítette a világ egyik legismertebb hírügynökségét, amely a nevét is viseli.

2001 és 2013 között New York város polgármestere volt, és az Egyesült Államok egyik legbőkezűbb adományozója: oktatási, orvosi, környezetvédelmi célokra adományozott jelentős összegeket. A Forbes adatai szerint ő az Egyesült Államok kilencedik leggazdagabb embere, jelenlegi vagyona mintegy 58 milliárd dollárra tehető.

Bloomberg gondoskodna arról, hogy vereséget mérjen Trumpra
Indulhat a jövő évi elnökválasztáson New York volt polgármestere.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Yana Paskova / Getty Images / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik