Nagyvilág

Biztonsági vizsgálat indult a Fehér Ház orosz kérdésekkel foglalkozó tanácsadója ellen

Kényszerszabadságra küldték a Fehér Ház európai és orosz kérdésekkel foglalkozó tanácsadóját, mert biztonsági vizsgálat folyik ellene – jelentette több amerikai médium vasárnap este.

Az értesülést elsőként az AP közölte kormányzati forrásokra hivatkozva. Az amerikai hírügynökség megnevezte az érintettet: Andrew Peek tavaly november óta dolgozik a Fehér Ház tanácsadójaként.

Peeket a sajtóinformációk szerint pénteken őrök kíséretében vezették ki a Fehér Ház épületkomplexumából. A Nemzetbiztonsági Tanács vasárnap este közleményt adott ki, amelyben tudatta, hogy személyzeti kérdéseket „nem tárgyal meg a nyilvánosság előtt”.

A Tim Morrisont váltó Peek korábban helyettes külügyi államtitkárként iraki és iráni politikával foglalkozott, azt megelőzően pedig a Texasi Egyetem nemzetbiztonsági tanulmányokon dolgozó központjának kutatója volt. Az Egyesült Államok hadseregében hírszerző tisztként teljesített szolgálatot Afganisztánban.

Távozik Trump egyik Oroszország-szakértője
Tim Morrison lesz a Fehér Ház első politikai kinevezettje, aki részt vesz az elnök elleni vádeljárással kapcsolatos meghallgatáson.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik