Nagyvilág

Élete legnagyobb harcát vívja a polgárjogi mozgalom ikonja

John Lewis demokrata képviselő, a „kongresszus lelkiismerete" 60 éve azon dolgozik, hogy minden amerikai egyenlő legyen. Ott menetelt Martin Luther King mellett, dolgozott Bobby Kennedy kampányában, 1986 óta pedig nem akadt legyőzőre Georgia állam ötös számú választói körzetében. Egy végigharcolt élet után most Donald Trump egyik legélesebb bírálójának a rákkal kell megküzdenie, de készen áll a legkeményebb csatára.

Az amerikai közéletben általában olyan politikusok dominálnak, akik erkölcstelen kompromisszumokra alapozzák a karrierjüket, és akik a politikai, gazdasági és társadalmi kizsákmányolás különféle nyílt módszerei mellé állnak. Természetesen vannak kivételek, és ezeket üdvözöljük is. De melyik politikai vezető tudna felállni, és őszintén azt mondani, hogy »Az én pártom az elvek pártja?«

Ezek a ma is időszerű mondatok 66 évvel ezelőtt hangoztak el a XX. század egyik legfontosabb eseményén. 1963. augusztus 28-án több százezer ember vonult a washingtoni Lincoln-emlékműhöz, hogy az afro-amerikaiak egyenlő jogai mellett tüntessen. Ezen a demonstráción hangzott el ifjabb Martin Luther King „Van egy álmom” beszéde, amelyben az öt évvel később merénylet áldozatává vált tiszteletes arról szónokolt, hogy egy nap az Amerikai Egyesült Államok minden állampolgára egyenlő lesz.

Aznap a felszólalók között ott akadt egy fiatal aktivista, aki az azt követő több mint fél évszázadban is a King által kitaposott úton járt, és a polgárjogi mozgalom egyik ikonjává vált. John Lewis kongresszusi képviselő egész életében harcolt valamiért, most pedig élete legnagyobb küzdelmét kell megvívnia a rák ellen.

Útban akart lenni

John Robert Lewis 1940. február 21-én született az Alabama államban található Troy városában, szerény körülmények között. Szülei részes bérlők voltak, vagyis azért, hogy az általuk bérelt farmon dolgozhassanak, a termény egy részét a tulajdonosnak kellett átadniuk. Lewis már kiskorában szembesült az USA déli államaiban jelenlévő szegregációval. Ez nem csak azt jelentette, hogy a feketék számára fenntartott iskolákba járt, hanem azt is, hogy a színházban neki mindig az erkélyre kellett ülnie, míg a fehér gyerekek a földszinten foglalhattak helyet.

Ilyenkor, amikor hazamentem, és megkérdeztem az anyámat, az apámat, a nagyszüleimet, hogy ez miért van, ők annyit válaszoltak, fogadjam el a helyzetet, ne legyek útban, ne kerüljek bajba.

Aztán egy nap, 15 éves korában Lewis a rádióban hallott Rosa Parksról és Martin Luther Kingről, akiknek tettei és szavai arra sarkallták őt, hogy igenis, legyen útban, igenis, kerüljön bajba a jó cél érdekében. Egy évvel később a testvéreivel és az egyik unokatestvérével elmentek a helyi könyvtárba, hogy beiratkozzanak, ám ott azt mondták nekik, a könyvtárat csak a fehérek használhatják.

Többet nem is tettem be a lábamat a Pike megyei könyvtárba, egészen 1998. július 5-ig, amikor azért mentem oda, hogy a Walking with the Wind című könyvemet dedikáljam több száz fekete és fehér érdeklődőnek. Az esemény végére pedig kiállították nekem a könyvtári olvasójegyet,

emlékezett vissza Lewis 2013-ban.

Fotó: Rick Diamond / Getty Images / AFP

A békés ellenálló

Ez az incidens nem kedvetlenítette el a fiatal Johnt, sőt, egyre aktívabb tagja lett a formálódó polgárjogi mozgalomnak. Nashville-i egyetemistaként az egyik vezetője lett a városban szervezett ülősztrájkoknak (sit-in), amelyek során az afro-amerikai aktivisták egyszerűen beültek a fehéreknek fenntartott kávézókba-éttermekbe, és nem mozdultak onnan. Lewist és társait többször is őrizetbe vették emiatt, de kitartásuk hozzájárult ahhoz, hogy Nashville-ben ténylegesen elkezdődjön az akkor már alkotmányellenesnek minősülő szegregáció lebontása.

1961-ben önként jelentkezett úgynevezett „freedom ridernek”. Ahogy egy korábbi cikkünben megírtuk, ők olyan fekete és fehér polgárjogi aktivisták voltak, akik a távolsági buszokon betiltott szegregáció megszüntetéséért harcoltak. Lewis több alkalommal is életveszélybe került, pedig nem csinált mást, mint felült egy buszra. Negyvenszer tartóztatták le, a dühös csőcselék több alkalommal is megverte, Montgomeryben például úgy fejbe vágták egy faládával, hogy a nyoma még ma is meglátszik. Mindezt úgy, hogy

Lewis minden körülmények között a békés és erőszakmentes tüntetés híve volt: akkor sem ütött vissza, amikor verték.

A 60-as évek elejére kiemelkedett a többi aktivista közül, és 1963-ban az egyetemistákat képviselő SNCC (Student Nonviolent Coordinating Committee) főtitkára lett. Az SNCC volt az egyik legfontosabb polgárjogi szervezet, amelynek vezetőjeként Lewis részt vett a washingtoni menet megszervezésében is, elmondta a már említett beszédét, a demonstráció után pedig egy küldöttség tagjaként találkozott John F. Kennedy elnökkel is. Ekkor még mindig csak 23 éves volt.

Lewis a következő években szoros barátságot alakított ki a Kennedy családdal, különösen Robert F. Kennedyvel, akinek 1968-as elnökválasztási kampányába is besegített. Bobby politikusi programjában – különösen azután, hogy 1964-ben szenátor lett – fontos szerepet kapott az egyenlőtlenségek eltörlése, ideértve a feketék helyzetének javítását is. Nem sokkal azután, hogy Bobby Kennedy bejelentette, elindul az elnöki székért, meggyilkolták Martin Luther Kinget, és bár Lewis-t lesújtotta a merénylet, azt gondolta: „Legalább még itt van nekünk Bobby.” 1968 júniusában azonban Bobbyt is megölték. Az eset annyira megrázta, és annyira nem tudta még azóta sem feldolgozni, hogy 60 évvel a merénylet után is elsírta magát, amikor erről beszélt a Netflix Bobby Kennedy for President című dokumentumfilmjében.

Rep. John Lewis Mourns the Death of Bobby Kennedy – Bobby Kennedy For President

50 years ago today, Bobby Kennedy died after being shot following a victory speech. Bobby Kennedy For President examines his meteoric rise and tragic fall

Közzétette: Netflix – 2018. június 6., szerda

A kongresszus lelkiismerete

Ugyan 1966-ban kilépett az SNCC-ből, Lewis továbbra is a polgárjogi mozgalomban maradt, és munkásságának köszönhetően a következő években közel 4 millió új szavazót regisztráltak, ez pedig átformálta az USA politikáját. Megnősült, született egy fia, majd 1977-ben Jimmy Carter elnök kinevezte az önkénteseket koordináló szövetségi hivatal élére. 1981-ben beválasztották az atlantai városi tanácsba, 1986-ban pedig Georgia állam 5. kongresszusi körzetének képviselője lett, ahol azóta sem talált legyőzőre.

Lewis az elmúlt közel 35 évben pártoktól függetlenül kivívta a többi képviselő és a szenátor tiszteletét, olyannyira, hogy

egyszerűen csak „a kongresszus lelkiismeretének” hívják.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne került volna időnként összetűzésbe más politikusokkal, amelyben szerepet játszik erős liberalizmusa is.

A képviselő az évek során felszólalt a homoszexuálisok jogai és az egyenlőbb egészségügyi ellátás mellett. Tiltakozott az 1991-es Öböl-háború ellen, 2011-ben pedig nem támogatta az amerikai csapatok kivonását Líbiából. Ugyanakkor az sem okozott számára problémát, ha a saját pártjával kellett szembefordulnia, mint amikor élesen bírálta a Clinton-kormány idején elfogadott Észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezményt (NAFTA) és a társadalombiztosítási reformot.

Annak ellenére, hogy most már évtizedek óta hivatásos politikus, aktivista múltját sem feledte el: 2006-ban és 2009-ben azért tartóztatták le, mert a szudáni nagykövetség előtt tiltakozott a darfúri népirtás ellen, 2013-ban pedig azért, mert nyolc másik képviselővel együtt részt vett a bevándorlási törvény reformja ellen meghirdetett ülősztrájkban.

Fotó: Saul Loeb / AFP

A 2008-as elnökválasztási kampányban előbb Hillary Clintont támogatta, ám nem sokkal később Barack Obama mögé állt. Amikor Obamát, az első afro-amerikai elnököt megválasztották, Lewis nyilvánvalóan örült, de nem maradéktalanul:

Ha azt kérdezik, hogy a választás Dr. King álmának beteljesülése-e, azt kell mondanom, hogy nem. Ez csak törlesztés. Ötven évvel később, még mindig rengeteg olyan ember van, akit az út szélén hagynak.

Ebben az időszakban összecsapott a republikánusok elnökjelöltjével, John McCainnel, és a vele induló Sarah Palinnel, mert a kampányuk a 60-as évek notórius rasszista (demokrata párti) politikusára, George Wallace-ra emlékeztette őt. McCaint mélyen sértette Lewis analógiája, mert a képviselőt mindig is csodálta. Lewis később pontosította kijelentését, hogy sem McCain, sem Palin nem olyan, mint Wallace, csak vigyázni kell a kampányok hangnemével. Az összetűzésük ellenére a képviselő McCain halálakor így búcsúzott tőle:

Elvesztettünk egy nagy harcost, aki (…) katonaként az életét kockáztatta Amerikáért, hadifogolyként az integritásunkat őrizte, és egész életét a köz szolgálatának szentelte.

Felismerem a rasszizmust, amikor látom

Tény, hogy volt egy fontos közös pont Lewis és McCain politikai tevékenységében, mégpedig a Donald Trumppal szembeni kritikus hangnem. Ahogy John McCain is számos alkalommal bírálta az amerikai elnököt, úgy Lewis sem fogta vissza magát. 2019 nyarán Trump többek között azzal borzolta a kedélyeket, hogy azt üzente négy, bevándorló hátterű képviselőnőnek: menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Lewis egy szenvedélyes beszédben tiltakozott ez ellen, és többek között azt mondta:

Felismerem a rasszizmust, amikor látom (…) És a kormányzat legmagasabb szintjén nincs helye a rasszizmusnak.

A köztük lévő feszültség azonban már korábban kialakult. 2017-ben Trump nekiment az akkor már közel 60 éve a közéletben tevékenykedő Lewisnak, mondván ő mindig csak beszél, de nem csinál semmit, miközben a körzetében borzasztó állapotok uralkodnak. Ez utóbbiról később kiderült, hogy erős túlzás.

Lewis nem vett részt Trump beiktatásán, az elmúlt években pedig egyre élesebb kritikával illette az elnököt. Tavaly decemberben például azt mondta, hogy erkölcsi kötelessége a képviselőknek elindítani az alkotmányos vádeljárást az elnök ellen (vagyis az impeachmentet), mert „az amerikai nemzet azon alapszik, hogy nem egy király irányítja, hanem az elnök”, és „az alkotmány az iránytű”.

A képviselő Trumppal folytatott harcában egyik állandó társa volt az októberben elhunyt Elijah Cummings, akivel gyakran összekeverték. Ebből adódtak vicces pillanatok is, nem véletlen, hogy készült róluk egy közös fotó Cummings Twitterére.

A CBS azonban december végén igen kínos hibát vétett, amikor Cummings képét tette be ahhoz a hírhez, amely arról szólt, hogy John Lewis bejelentette, négyes stádiumú hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A közlemény villámgyorsan végigfutott az amerikai sajtón, és számos politikus támogatását fejezte ki. Barack Obama, aki 2011-ben Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozott a polgárjogi ikonnak, azt írta: „Ha van valami, amit igazán szeretek John Lewisban, az az összehasonlíthatatlan akaratereje.”

Lewis, aki mára az 1963-as washingtoni menet egyetlen élő szónoka maradt, a betegségről szóló közleményben kifejtette, miközben tisztában van a prognózissal, az orvosai szerint az utóbbi idők tudományos eredményeinek hála sokkal jobbak az esélyei, mint évekkel ezelőtt. Hozzátette, 2020 elején el fogja kezdeni az orvosi kezeléseket, de azzal párhuzamosan a képviselői munkáját is folytatni fogja.

Szinte egész életemben harcoltam valamiért: a szabadságért, az egyenlőségért, az alapvető emberi jogokért. De még soha nem kellett ehhez hasonló küzdelemmel szembenéznem. (…) Kérem, segítsenek imáikkal az utamon.

Kiemelt kép: Jeff Hutchens/Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.