Nagyvilág

Meghalt Trump egyik legkeményebb demokrata ellenfele

68 évesen elhunyt a széles körben tisztelt demokrata képviselő, Elijah Cummings, aki több nyomozást is vezetett az amerikai elnök ellen.

Meghalt helyi idő szerint csütörtök reggel Elijah Cummings demokrata képviselő, a baltimore-i John Hopkins kórházban – közölte a marylandi politikus irodája. A 68 éves politikus régóta tartó, pontosan nem részletezett egészségügyi problémáktól szenvedett, és irodájának közleménye szerint azok komplikációi okozták halálát.

A politikust 1996-ban választották meg először képviselőnek a Baltimore városának több felét kitevő választói körzetében, és azóta az egyik legjobban tisztelt képviselőként vált ismertté a kongresszusban. Amerikai politikai véleményvezérek az amerikai elnök rémálmaként jellemezték, miután a tavalyi választásokon a demokraták többségbe kerültek a képviselőházban, és olyan pozícióba került, ahol lehetősége volt ellenőrizni az elnök tetteit.

Cummings a kormányzatot ellenőrző, nagyhatalmú felügyeleti bizottság elnöke volt, és így komoly szereplője volt a Donald Trump amerikai elnök indított impeachmentnek. Emellett több vizsgálatot is vezetett a Trump-kormányzat ellen, köztük például azzal kapcsolatban, mit is csinálnak pontosan Trump gyerekei a Fehér Házban.

Cummings meg is tapasztalhatta azt, milyen, amikor valaki Trump célkeresztjébe kerül. Az elnök „brutális bully-nak” nevezte a képviselőt, akinek főleg feketék lakta kongresszusi körzete Trump jellemzése szerint „egy undorító, patkányoktól és rágcsálóktól hemzsegő szemétdomb” és a „legveszélyesebb körzet az egész Egyesült Államokban”. Trump támadását széles körben rasszistának ítélték.

A kiemelt képen Elijah Cummings, egy 2019 augusztus 7-én készült fényképen. Fotó: AFP / Win McNamee/Getty Images/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik