Nagyvilág

Pánik tört ki Szulejmáni temetésén, ötvenhatan meghaltak

Pánik tört ki magyar idő szerint kedden délelőtt az Irán dél-keleti részén található Kerman városában, ahol több százezres gyászoló tömeg gyűlt össze a múlt héten egy amerikai légitámadásban meghalt Kászim Szulejmáni tábornok temetésén, számolt be róla az iráni állami média.

Az állami televízió szerint 56 halálos áldozata van az incidensnek. A korábbi hírek legkevesebb 30 halottról és 40 sérültről szóltak.

Az elsődleges információk szerint halálos áldozatok is vannak, többen pedig megsérültek, de konkrét számokról egyelőre nem szólnak a hírek.

Szulejmáni szülővárosában keddre megtelt szinte az összes utca a gyászolókkal, akik nagyjából hasonló számban voltak jelen a szertartáson, mint az elmúlt napokban Bagdadban vagy Teheránban.

Hossein Salami, a Forradalmi Gárda vezérőrnagya beszédében úgy fogalmazott,

a mártír Kászim Szulejmáni még erősebb, hogy már halott. Az ellenség igazságtalanul végzett vele.

Szulejmáni meggyilkolásának lehetséges következményeiről alábbi cikkünkben írtunk:

Iránnak most az számít, hogy amerikai vér folyjon
Hatalmas gyászoló tömeg kísérte utolsó útjára a dróntámadásban megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornokot. A rezsimnek felhatalmazást adhat egy megtorló akcióra a nép felháborodása.

Kiemelt kép: ATTA KENARE / AFP / Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik