Nagyvilág

Putyin nem zárja ki, hogy bezárják a kiskaput, amivel örökké elnök maradhatna

Nem zárta ki annak lehetőségét a hivatalban lévő orosz államfő, hogy az alkotmányt úgy módosítsák, hogy egy személy csak két alkalommal tölthessen be államfői tisztséget.

A jelenlegi alkotmányban az a megfogalmazás szerepel, hogy egy személy egymást követően csak két alkalommal töltheti be az elnöki tisztséget. Ez azonban nem zárja ki, hogy később újra megválasszák. Ezért a szövegből törölnék az egymást követően megfogalmazást, ami lehetetlenné tenne akár többszörös megválasztást is. Vagyis ugyanaz a személy összesen legfeljebb két ciklusra lenne megválasztható.

Vlagyimir Putyin erről a csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy van-e szükség változtatásokra az orosz alaptörvényben.

Mint emlékezetes, Putyin két négyéves elnöki ciklus után négy évre a kormányfői pozícióba távozott, majd 2012-ben visszatért az államfői tisztségbe, amelynek mandátumát időközben hatévesre hosszabbították meg. Jelenleg negyedik elnöki ciklusát tölti, amely 2024-ben fog lejárni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.