Nagyvilág

Ferenc pápa megsemmisítő kritikát mondott a fogyasztói társadalomról

A fogyasztás érzelem nélküli kultúrája ellen emelte fel szavát Ferenc pápa, aki advent első vasárnapján a szeretet és a család karácsonyát hirdette beszédében.

A katolikus egyházfő a kielégíthetetlen fogyasztási vágyat olyan vírusnak nevezte, amely gyökereinél fertőzi meg a hitet is, mert elhiteti, hogy az élet kizárólag a birtoklástól és fogyasztástól függ, és figyelmünket elvonja Istenről és a közelünkben levő embertársainkról. „Testvéred ajtódon kopogtat, de csak zavar téged, mivel felborítja terveidet – ez a fogyasztói társadalom egoista magatartása”  – jelentette ki az egyházfő.

A mai embert tárgyak veszik körül, de nem tudja, minek. Sok javunk van, de nem a jót szolgáljuk, az otthonok megtelnek tárgyakkal, de hiányoznak belőlük a gyermekek (…) ez a mai világ drámája (…) demográfiai télben élünk.

Hozzátette, hogy a tárgyakat halmozó emberiségnek semmi sem elég, mindenki fenyegetve érzi magát a másiktól, örökös az elégedetlenség, egyre több a harag és gyűlölet. Ferenc pápa advent első vasárnapján a Szent Péter-bazilikában mondott homíliát a Rómában élő kongói katolikus közösségnek bemutatott misén. A Szent Péter téren a déli Úrangyala-imádságot követő beszédében az egyházfő aggodalmát fejezte ki az Irakban kialakult helyzet miatt, emlékeztetve az utóbbi napok tüntetéseinek könyörtelen elfojtására. Megbékélést sürgetett az egész iraki nép számára.

MTI, kiemelet kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik