Nagyvilág

Hiába Kína tiltakozása, Trump aláírta a hongkongi tüntetőket támogató törvényt

Donald Trump amerikai elnök aláírta szerdán a hongkongi tüntetőket támogató törvényt annak ellenére, hogy Kína erőteljesen tiltakozott ez ellen.

A törvény előírja, hogy az amerikai kormányzat Hongkong helyzetét rendszeresen, évenként vizsgálja felül mind pénzügyi, mind emberi jogi szempontból, és megbízza az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki azokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási területen.

A szenátus után a múlt héten a képviselőház is megszavazta a törvénytervezet végleges változatát, aminek hírére Kína e hét kedden bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Terry Branstadot a külügyminisztériumba.

Peking ezután közleményben szólította fel Washingtont, hogy hozza helyre tévedését, és ne avatkozzon bele Kína belügyeibe. Közölte továbbá: úgy ítéli meg, hogy a tervezet ellentétes a nemzetközi joggal.

Az „egy ország, két rendszer” elve mentén Kínán belül különleges közigazgatási státust élvező Hongkongban a hét végén tartottak helyi választásokat, amelyeken a demokráciapárti jelöltek elsöprő sikert arattak.

Hongkongban hat hónapja tart az a tüntetéshullám, amely a Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá szélesedett.

Egy volt hongkongi hivatalnok állítja, megkínozta a kínai rendőrség
Simon Cheng szerint így akartak tőle információkat kicsikarni a kormányellenes tüntetésekről.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Raedle/Getty Images/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik