Amikor Cohn közelében tartózkodtál, érezted, hogy a megtestesült gonosz mellett állsz.
Illetve:
Ő maga volt a gonosz.
Bár elsőre talán túlzásnak tűnnek azok a szavak, amelyekkel Roy Cohnt jellemezték a kortársai, de a pályafutásán végigtekintve tényleg nehéz vele kapcsolatban bármilyen jó cselekedetet találni. Az 1950-es évek kommunistaüldözésének egyik élharcosából Donald Trump ügyvédjévé vált Cohn nemhogy nem riadt vissza a mocskos eszközöktől, de egyesek szerint meghatározó szerepe van abban, hogy az amerikai politika most ott tart, ahol.
Az ifjú zseni
Roy Cohn 1927-ben született egy New York-i zsidó családban, egyetlen gyerekként. Apja bíró volt, és jó kapcsolatokkal rendelkezett a Demokrata Pártban. Roy már 20 évesen elvégezte a Columbia Egyetem jogi karát, de meg kellett várnia, hogy betöltse a 21. életévét, csak akkor vehették fel az ügyvédi kamarába. Igaz, már aznap állást is kapott a manhattani ügyészi hivatalban – a családi kapcsolatoknak köszönhetően.
A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején eluralkodott Amerikában a kommunista veszélytől való rettegés, és Cohn sorra kapta az ehhez kapcsolódó feladatokat. 1951-ben fontos szerephez jutott a hírhedt Rosenberg-perben, amelyben azzal vádolták meg Julius és Ethel Rosenberget, hogy atomtitkokat adtak át a szovjeteknek. A házaspárt halálra ítélték és 1953 márciusában kivégezték.
. Rosenbergék bűnösségére akkoriban nem találtak közvetlen bizonyítékot, emiatt az eljárást több kritika is érte. Ráadásul az azóta nyilvánosságra került adatok alapján a történészek inkább azon az állásponton vannak, hogy Julius ugyan kém volt, de a felesége nem, így őt ártatlanul végeztek ki.
A kommunistaellenes hadjárat során Joseph McCarthy republikánus szenátor igazán csak ezután indította be a látványos boszorkányüldözését. McCarthy az ekkor is még csak 26 éves Cohnt kérte fel főtanácsosnak, aki így főszerepet kapott a kommunista összeesküvéssel vádolt, a szenátor vezette bizottság elé citált amerikaiak kihallgatásában.
Cohn kérdezési stílusa brutális volt, amit jól mutat az az eset, amelyet a Vanity Fair portréjában idéznek: a Voice of America (VOA) rádió egyik munkatársa – miután vallomást tett – öngyilkosságot követett el. A McCarthy-bizottság által sokszor minden bizonyíték nélkül kommunistának bélyegzett emberek körében nem volt ritka, hogy végül nem bírták a rájuk nehezedő nyomást, de Cohn sem a VOA alkalmazottja esetében, sem a többi ügyben nem mutatta, hogy felelősséget érezne a történtek miatt.
Az asszisztens
Roy Cohn azonban nem csak az állítólagos kommunisták üldözéséhez asszisztált. McCarthy a vörös mellett a levendula veszedelmet is rendkívül károsnak tartotta az amerikai nemzetbiztonságra nézve, vagyis a homoszexuálisokat is hasonló hévvel üldözte. A dolog pikantériája, hogy Cohn, bár nem vállalta nyíltan, maga is meleg volt. Szexuális orientációja azonban nem akadályozta meg abban, hogy nyilvánosan homofób nézeteket valljon, és „biztonsági kockázatnak” tekintsen olyan tanúkat, akik a saját nemükhöz vonzódnak.
A McCarthy-bizottságban végzett munkájában egy David Shine nevű asszisztens segítette Cohnt, aki egy hotel és egy mozi franchise örököse volt. Bár Shine kifejezetten gyenge diáknak számított a Harvardon, egy 1952-ben írt, a kommunizmus gonosztetteiről szóló pamfletje ismertté tette nevét, és amikor nem sokkal később bemutatták Cohnnak, a vele egyidős jogász felvetette Shine-t a bizottsághoz fizetés nélküli kutatási asszisztensnek. Az egyik közös feladatuk az volt, hogy lehetséges gyanús tevékenység után kutassanak az amerikai hadsereg európai bázisain, illetve a nagykövetségeken: például átnézzék az ott található könyvtárak tartalmát.
A jogász igen megkedvelte új munkatársát, olyannyira, hogy amikor Shine-t besorozták és közlegényi rangot kapott, ahelyett, hogy rögtön tiszt lett volna belőle, Cohn azzal fenyegetőzött: tönkreteszi a katonaságot. Dwight D. Eisenhower elnök azonban egy idő után úgy döntött, félreállítja McCarthyt, mert úgy ítélte meg, hogy a szenátor tevékenysége nem csak neki, hanem a Republikánus Pártnak is árt. Ezért megkérte a katonai tanácsadóját, hogy készítsenek egy jelentést McCarthyék zaklatási módszereiről és David A. Nichols szerint Eisenhower arról is intézkedett, hogy a jelentést szivárogtassák ki a sajtónak, illetve a véleményvezér politikusoknak.
Így is történt, hatalmas botrány kerekedett, az amerikai képviselőház pedig vizsgálatot indított, amelynek 36 nyilvános meghallgatását (Army-McCarthy hearings) 1954 áprilisa és júniusa között 20 millió amerikai nézte a televízióban. A sors furcsa fintoraként McCarthy átkerült az asztal túloldalára, ezúttal neki kellett számot adnia a tevékenységéről, Cohnnal együtt, ám a megszokott stílusán semmit sem változtatott. McCarthy még a hadsereget is azzal vádolta, hogy veszélyezteti a nemzetbiztonságot, az egyik meghallgatáson egy katonai jogásznak, Joseph Welchnek az asszisztensét gyanúsította meg azzal, hogy kommunista kém, mire Welch felkiáltott:
Uram, nem maradt magában semmi tisztesség?
A meghallgatás egy ízben majdnem tettlegességig fajult, amikor Roy Cohn összeszólalkozott Robert F. Kennedyvel. A későbbi igazságügyi miniszter néhány hónapig a McCarthy-bizottság tagja volt, de miután nem értett egyet a szenátor és Cohn módszerével, amely a tények keresése helyett a kikényszerített vallomásokon alapult, kiszállt. Később viszont felkérték a McCarthy tevékenységét vizsgáló bizottság tanácsadójának. Cohnnal már korábban is utálták egymást, a kölcsönös ellenszenvet pedig csak fokozta, hogy immár ellentétes oldalon álltak. Ekkor történt, hogy két meghallgatás között összeszólalkoztak a folyosón, és csak az ott lődörgő újságíróknak köszönhető, hogy sikerült megfékezni a verekedni készülő feleket.
McCarthy csillaga ekkor már leáldozóban volt, a képviselőházi vizsgálat után pedig végképp megbukott: az alkoholizmussal küzdő szenátor gyakorlatilag halálra itta magát, 1957 májusában hunyt el.
Jön Trump
Cohn viszont egyáltalán nem tűnt csalódottnak, amikor a meghallgatások után visszatért New Yorkba, legalábbis felszabadultnak látszott azon a partin, amelyet az ő tiszteletére rendeztek. A következő években, évtizedekben a város egyik legfontosabb közszereplőjévé vált, barátai és ügyfelei között találjuk Francis Spellmann New York-i bíborost és George Steinbrennert, a Yankees baseball csapat tulajdonosát. Nem csak a legendás Studio 54 klubban jelent meg rendszeresen, de Ronald Reagan is többször vendégül látta őt a Fehér Házban. Imádott információkat szivárogtatni az újságíróknak.
Ha reggel felkérték válóperes ügyvédnek, délután már adta is tovább az infókat
– mesélték róla.
Donald Trump 1973-ban, 27 évesen találkozott először Cohnnal egy exkluzív klubban, ahol arra panaszkodott az ügyvédnek, hogy a kormány beperelte édesapja, Fred Trump cégét, mert a kabinet szerint az üzletember bérházai diszkriminálják az afro-amerikaiakat. A kisebbik Trump tanácsot kért Cohntól, mit tegyenek, mire ő azt válaszolta: „Mondd meg nekik, hogy menjenek a pokolba, vigyék bíróságra az ügyet, és bizonyítsák be, hogy diszkrimináltok.”
A Variety által részletezett ügyben az igazságügyi tárca azt állította, 39 Trump-ingatlan esetében többféle módszerrel akadályozták meg, hogy feketék béreljenek ott lakást, például megjelölték a potenciális bérlő aktáját egy C betűvel (colored, azaz színes bőrű). Trumpék 100 millió dollárra visszaperelték a minisztériumot rágalmazás miatt, de a bíróság elutasította a keresetüket.
Az agresszív módszereket Cohn képtelen volt elhagyni. Egy alkalommal egy riporter illegális kampánypénzek után kutatott, amelyek Fred Trump egyik brooklyni bérházából jutottak el egy demokrata párti politikushoz. Miután megjelent az erről szóló cikk a New York Postban, másnap Roy Cohn felhívta az újságírót, és üvölteni kezdett a telefonba:
Te szarházi! Tönkre fogunk tenni! Még van kibaszott pofád ezt tenni!
Az akkor 21 éves újságíró biztos volt benne, hogy Cohn kirúgatja. Csakhogy az általa megírt sztori igaz volt, így Cohn nem tudott tenni ellene semmit. Ennek ellenére az ügyvéd a Trump család megbízásában maradt hosszú évekig.
Nagyjából a 70-es évek végén ismerkedett össze Cohn Roger Stone-nal, akit egy korábbi cikkünkben minden idők egyik legmocskosabb trükkmesterének neveztünk – joggal. Aki szokott amerikai belpolitikával kapcsolatos cikkeket olvasni, az tudhatja, Stone 2016-ban Donald Trump elnöki kampányának egyik tanácsadója volt, később azonban azzal gyanúsították meg, hogy köze volt a Trump ellenében induló Hillary Clinton emailjeinek kiszivárogtatásához. A Roy Cohn egyik legígéretesebb tanítványaként elkönyvelt Stone-t letartóztatták, bíróság elég állították, amely 2019. november 15-én minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta, miután bizonyítottnak látta, hogy Stone befolyásolt egy tanút, több alkalommal hazudott a kongresszusban tett vallomásai során, illetve akadályozta az igazságszolgáltatást.
Amikor először találkoztak, Stone még csak 27 éves volt, de Richard Nixon kampánystábjának tagjaként már akkor kétes hírnévvel rendelkezett. Évekkel korábban még a Watergate-botrányba is belekeveredett, amikor álnéven – a Fiatal Szocialisták Szövetségének nevében – pénzt adományozott Nixon előválasztásbeli kihívójának, hogy később ezért lekommunistázhassa őt. Ezzel a trükkel olyan jó benyomást tett Cohnra, hogy az rögtön barátjává fogadta Stone-t, aki ezzel egy időben Ronald Reagan elnöki kampányának New York-i irodáját vezette. Reagan a győzelme után lazított a lobbiszabályokon, Stone pedig ezt kihasználva lobbista lett ugyanabban az irodában, ahol Paul Manafort, Trump 2016-os kampánymenedzsere, aki azóta már börtönben ül. Stone később úgy emlékezett vissza, hogy az első ügyfele éppen Donald Trump volt, aki az Atlantic City mellett található kikötő kikotrására akart hatósági engedélyt szerezni, hogy beférjen oda a Trump Princess nevű jachtja.
Trump üzleti tevékenysége a 80-as évek elején kezdett fellendülni, akkor azonban Cohn csillaga már leáldozóban volt. Nemcsak szakmailag (például beleírta magát egy kómában lévő ügyfele végrendeletébe), hanem magánéleti szempontból is lejtőre került. Pletykák keringtek róla, hogy AIDS-es, és bár Cohn ezt tagadta, egyre több kliense fordult el tőle, például Trump is. „Amikor Donald megtudta, hogy mi baja van Roynak, egyszerűen eldobta magától”, állította Cohn egykori titkárnője.
A vég
1985-re Cohn állapota súlyosra fordult, mindenkinek azt mondta, hogy májrákja van. Trumppal elhidegült a viszonyuk, de a New York Times szerint az üzletember a tízéves együttműködésük évfordulójára Cohnnak ajándékozott egy pár gyémánt mandzsettagombot. Az már más kérdés, hogy ezekről később kiderült: hamisak voltak.Roy Cohn, illetve a róla mintázott karakterek számos irodalmi és filmes alkotásban megjelennek, ezek közül talán a legismertebb az Angyalok Amerikában című darab, amelyet Magyarországon is színpadra vittek. Előbb 1990-ben Rudolf Péter a Vígszínházban, majd Andrei Serban a Nemzeti Színházban – ez utóbbi alkalommal Roy Cohn szerepét Kulka János játszotta.
Bár Amerika egyik leghírhedtebb és legutáltabb ügyvédje már több mint 30 éve halott, hatása mind a mai napig érezhető, ha másban nem, Donald Trump elnöki tevékenységében: az uszításban, a fake news-ozásban, a gyanús kampányügyletekben és az árnyékdiplomácia alkalmazásában. Nem csoda, ha Roger Stone elmondása szerint Trump nem sokkal azután, hogy megnyerte a 2016-os választást, ezt mondta:
Hogy élvezné ezt Roy! Jaj, mennyire hiányzik!
Kiemelt kép: George Tames/New York Times Co./Getty Images
