Nagyvilág

Péniszen keresztül mászott be a parazita egy férfi testébe

Korábban a témában:

Három hónapra kórházba került egy James Michael nevű brit férfi, akinek váratlanul lebénultak a lábai. A kellemetlenség előzménye, hogy Michael az afrikai Malawi-tóban fürdött két éve egy barátjával, ekkor történhetett, hogy egy parazita férkőzött be a testébe a nyaralás alatt. Még kellemetlenebb, hogy az orvosi vizsgálatok alapján a péniszén keresztül.

Michael az Afrikában töltött út után jó ideig semmi különöset nem tapasztalt, csak egy évvel később jelentkeztek a súlyos tünetek, amikor kezdte elveszteni az irányítást lábai felett. Az orvosoktól kapott antibiotikum sem segített abban, hogy jobban érezze magát.

Mint később kiderült, az élősködő tojásokat rakott le létfontosságú szerveiben, aminek következtében a férfi folyamatosan gyenge közérzetre és betegségre panaszkodott, emésztési gondjai is támadtak, egy ponton pedig már az immunrendszere sem bírta, és a betegség megtámadta a gerincét is. Ekkor már tudta, hogy kórházba kell mennie a panaszaival, ahol az orvosok fel is fedték a fertőzését, bilharziózist diagnosztizáltak nála. A szakemberek 30 százalék esélyt adtak arra, hogy teljesen felépül a betegségből.

„Amikor visszanézem az Afrikában készült képeket, furcsa arra gondolni, hogy egy parazita a péniszemen keresztül mászott belém. Nem egészen így képzeltem, az egész élmény szürreális és furcsa. Az utam elgondolkodtat az egészségemhez való hozzáállásomról, és arról, hogy utazás előtt érdemes utána olvasnom az egészségügyi kockázatoknak” – mesélte a LadBible-nek.

Michael három hónapot töltött a kórházban tolószékben, majd az utána következő négy hónapban mankó segítségével közlekedett. A szteroidok aknét idéztek elő a testén, továbbá katéterezésre szorult. Ugyan a gyógyszerek segítségével sikerült kiirtani szervezetéből az élősködőt, de még időre van szüksége a teljes felépüléshez.

(Kiemelt kép: iStock)

Címkék: parazitaféreg

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.