Nagyvilág

Egyszerre szítja az indulatokat az al-Káida és az Iszlám Állam Maliban – nagyképes riport

Egyszerre szítja az indulatokat az al-Káida és az Iszlám Állam Maliban – nagyképes riport

Júliusban számoltunk be arról, hogy Nigériában óriási a feszültség a nomád-félnomád életmódot folytató fulbe törzs és a növénytermesztéssel foglalkozó farmerek, például az adarák között. A konfliktus oka egyszerű: a fulbék állatainak növényzet kell, az adaráknak termőföld. Az összecsapások már halálos áldozatokat is követeltek és úgy tűnik, hogy Maliban is hasonlóan rossz a helyzet. Az Al-Jazeera riportja szerint ott a fulbék és a dogonok állnak szemben egymással, és a konfliktus elharapódzásában jelentős szerepe van az al-Káidának és az Iszlám Államnak is, melyek egyik vagy másik oldal mellett állnak ki, s uszítják egymás ellen a népcsoportokat. Az egyik törzsi vezető az Al-Jazeerának azt mondta: „Meg vagyok győződve róla, hogy a törzseken kívül vannak olyan láthatatlan erők, melyek a háttérben dolgozva az egész térséget destabilizálni akarják. És ehhez szükség van etnikai konfliktusok kirobbantására.”
Salifu Dibo, dogon farmer az ENSZ által támogatott szenegáli hadsereg katonáival. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Fotó: Marco LONGARI / AFP
Elpusztított fulbe falu Sadia Peulh közelében. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Fulbe pásztor Sofara város katonák által őrzött piacterén. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Egy mali rendőr fegyverek és robbanószerek után kutatva vizsgál egy teherautót Gani-Dóban. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Egykori dzsihadista, aki azóta már elhagyta a terrorista csoportot. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Fotó: Marco LONGARI / AFP
Fulbe milicisták egy olyan táborban, amelyet azért hoztak létre, hogy a dzsihadisták közé beállt fiatalokat visszatereljék a békés útra. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Fotó: Marco LONGARI / AFP
Fulbe pásztor ima közben. Fotó: Marco LONGARI / AFP
Vagy te pusztítasz el engem, vagy én téged
A klímaváltozás miatt egyre kisebb területen osztoznak az állattenyésztő és földművelő népek Nigériában, ez pedig fegyveres konfliktusokat szül.
Olvasói sztorik