Nagyvilág

Európai Tanács: Törökországnak fel kell hagynia a hadműveletekkel Szíriában

Törökországnak fel kell hagynia mindenfajta katonai tevékenységgel Szíriában, amely további szenvedést okoz a civil lakosságnak és jelentősen veszélyezteti az Iszlám Állam legyőzése érdekében eddig elért eredményeket, a terrorszervezet ugyanis továbbra is veszélyt jelent Európa biztonságára.

A péntek hajnalban elfogadott zárónyilatkozat nagyon óvatosan fogalmaz az offenzíva ötnapos felfüggesztésének török bejelentését illetően.

Az Európai Tanács tudomásul veszi az Egyesült Államok és Törökország bejelentését a katonai műveletek szüneteltetésére vonatkozóan

– írták.

A szöveg többi része viszont tükrözte a hétfőn, Luxembourgban tartott külügyi tanácsi ülésén elfogadott zárónyilatkozatban foglaltakat, amelyek szerint az Európai Tanács „határozottan elítéli Törökország egyoldalú katonai fellépését Szíriában”. Továbbá arra emlékeztetett, hogy a tagállamok a Törökországba irányuló fegyverszállítás leállítása mellett döntöttek.

A tagállami vezetők a szövegben kiemelték, az unió folytatja a súlyos humanitárius és menekültügyi válság hatékony kezelése érdekében folytatott erőfeszítéseit, valamint támogatja azon tagállamokat, amelyekre nagy nyomás nehezedik a Földközi-tenger keleti medencéjében jelentkező migráció miatt.

A Ciprus partjai mellett rejlő olaj- és földgázmezők után kutatva folytatott illegális török próbafúrásokkal összefüggésben szintén jóváhagyták a külügyminiszterek által hétfőn megfogalmazott zárónyilatkozatot és szolidaritásukat fejezték ki a szigetországgal.

A szakminiszterek az elfogadott szövegben arra emlékeztettek, hogy az Európai Tanács június második felében tartott csúcsértekezletén határozottan elítélte a török lépéseket és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen.

Csütörtökön az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött. Törökország egy ötnapos tűzszünetbe egyezett bele, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik