Nagyvilág

ATV: Tagadja a horvát modell stábja, hogy ott lett volna Borkai hajóján

Tagadja Iva Grguric hivatalos Instagram oldalának kezelője, hogy a horvát modell és reality-sztár ott lett volna Borkai Zsolt orgiáján – írja az ATV.

A 444 kedden reggel számolt be a szerb bulvárlap, a Kurir alapján, hogy megtalálták az egyik nőt, aki részt vett az orgián, az illető pedig nyilatkozott is. E szerint Borkai tavaly júniusban szállt hajóra Dubrovniknál, ami azért érdekes, mert míg a képeket és videókat nyilvánosságra hozó blog azt állította, az esemény pünkösdkor volt, a győri polgármester azt mondta, évekkel ezelőtti felvételekről van szó.

Az orgia egyik női résztvevője azt mondta, a fedélzeten összesen hat nő tartózkodott, köztük három horvát, akik közül az egyik egy ismert horvát modell, Iva Grguric. A nő elmondása szerint ő küldött üzenetet a többieknek, a lányok pedig már Dubrovnikban voltak, ő az ismert horvát modellel később érkezett Zágrábból. Másnap mentek fel a fedélzetre, ahol „gazdag emberek” fogadták őket.

Elmondása szerint nem tudták, hogy politikusokról van szó, a bulit szervező nő annyit mondott nekik, hogy magyar üzletemberek lesznek jelen. „Szex volt”, mondta az orgia egyik szereplője, aki szerint Iva Grguric tovább maradt, ő másnap visszatért Zágrábba.

Az ATV munkatársa, Vujity Tvrtko kedden üzenetet küldött Grguric hivatalos Instagram-oldalára, amelyre kapott is választ, bár nem magától a modelltől, hanem a stábja egyik tagjától, Grguric ugyanis most éppen egy valóság show-ban szerepel. Az oldal kezelője azt írta, hogy „mindenki be lesz perelve egymás után”, aki azt írta, hogy Iva Grguric ott lett volna a hajón, arra a határozott kérdésre pedig, hogy Iva Grguric ott volt-e a hajón, azt a kategorikus választ adta, hogy „NEM”.

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik