A KFC megpróbált egészségesebb ételeket kínálni, óriási bukta lett a vége

Korábban a témában:

Nyolc millió fontot, átszámítva csaknem 3 milliárd forintot költött új sütők és kemencék beszerzésére a KFC-étteremlánc Nagy-Britanniában, hogy több, bő olajban sütött fogás helyett grillezett, iletve sütőben készült ételt kínálhassanak. A DailyMail cikke szerint a kísérlet csúfos kudarcot vallott, úgyhogy a jövőben a gyorsétteremlánc elhagyja ezt az irányvonalat.

A kísérlet három terméket, a grillezett csirkeszendvicset, a Rancher-szendvicset és egy tépett csirkehúsos fogást foglalt magában, azonban az eladások nem igazolták a cég előzetes elvárásait egy, a lap által megszólaltatott vezető szerint.

Egy egészségügyi konferencián a KFC egyik menedzsere arról is beszélt, hogy semmi értelme olyan terméket piacra dobni, ami ugyan az egészséges táplálkozás kívánalmainak megfelel, azonban senki sem veszi meg: ez nem szolgálja az emberek egészségét és fenntarthatósági szempontból is katasztrófa.

Ennél nagyobb sikereket értek el rizses dobozaikkal, amelyben egyetlen szelet csirkehús, valamint rizs és friss saláta volt. A cég megszólaltatott vezetője szerint a jó irány egyfajta lopakodó átalakítás lehet: az egészséges dolgokat is be lehet csomagolni úgy, hogy a vásárló azért abból is kapjon, amiért eredetileg felkereste az éttermet.

Kiemelt kép: KFC

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.