Nagyvilág

Lefejezte apját egy indiai fiatal, hogy nyugodtan tudjon játszani kedvenc netes játékával

A 25 éves férfi azután támadt apjára, hogy elvette tőle mobilját, és kikapcsolta a házban az internetet.

Letartóztattak egy 25 éves férfi az indiai Karnátaka államban, miután megölte, majd feldarabolt apját, mert a férfi el akarta tiltani kedvenc netes játékától – jelentette a helyi sajtó. A beszámolók szerint Raghuveer Kumbar rendszeresen vitatkozott 65 éves apjával, aki szerint a fia túl sok időt töltött el a PlayerUnknown’s Battlegrounds (PUBG) nevű netes játékkal.

A nyugalmazott rendőr apuka és fia vasárnap újra összeveszett a játék miatt, majd a beszámolók szerint Kumbar megölte és lefejezte az apját, hogy „nyugodtan tudjon játszani.” Közben szomszédok riasztották a rendőröket, akik a helyszínen letartóztatták a 25 éves fiút.

A News18 információ szerint az eset hajnali öt óra körül történt, miután Raghuveer észrevette, hogy apja kikapcsolta a házban az internetet, és még a telefonját is elvette tőle. Ezen annyira feldühödött, hogy a család többi tagját bezárta egy szobába, majd rátámadt az apjára, akinek nem csak a fejét, hanem a lábai is levágta.

Milliókat termel a világ legnépszerűbb mobiljátéka
A PUBG Mobile nemcsak a világ legnépszerűbb mobiljátéka, de már egyben az is, amelyik a legtöbb pénzt termeli.

Indiában különösen nagy népszerűségnek örvend a PUBG, és a helyi sajtóban rendszeresen jelennek meg a függőség veszélyeivel foglalkozó cikkek, sokszor rémisztgető stílusban. A MirrorNow című lap például úgy tálalta az esetet, hogy „az online játékfüggőség az egész országban felütötte a fejét”, és az „gyilkosokká tette a fiatalokat, akiket eltiltottak a játéktól”.

Majd emlékeztették az olvasókat arra, hogy augusztusban két tragikus halálesetet is okozott a játék: egy 21 éves fiú beleesett egy tóba, és vízbe fulladt, miközben mobilján a PUBG-vel játszott, egy egyetemista pedig öngyilkos lett, mert anyja leszidta a sok játék miatt.

A játék annyira népszerű, hogy Nepálban be is tiltották:

Újabb országban tiltották be a népszerű játékot
A nepáliak is megvédik a gyerekeket a PUBG-től.

A kiemelt képen egy játékos versenyez egy dzsakaratai versenyen a PUBG-val, 2019 június 28-án. Fotó: BAY ISMOYO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik