Nagyvilág

Norvég intézet: Két atomrobbanás történhetett Oroszországban

Nagy valószínűséggel két robbanás is történt az észak-oroszországi Arhangelszk megyében augusztus 8-án végzett fegyverkísérlet során – közölte a nukleáris kísérletek átfogó tilalmáért küzdő norvég NORSAR intézet pénteken.

Az első robbanást, amelyben heten vesztették életüket, két órával később egy második követte. Ez utóbbi lehet a háttérsugárzás megemelkedésének vélhető forrása, egy olyan rakéta, amely radioaktív hasadóanyagokat használt energiaforrásként. A norvég intézet állítása szerint a rakéta a levegőben robbanhatott fel.

Két robbanást észleltünk, amelyek közül az utolsó esett egybe időben a radioaktivitás szintjének megemelkedésével

– mondta Anne Stroemmen Lycke, a NORSAR főigazgatója a Reutersnak. Hozzátette: a sugárzás feltehetően a rakéta hajtóanyagából származhat.

Lycke szerint a második robbanást csak a levegőben terjedő infraszonikus nyomáshullámok mérésére használt műszerekkel lehetett rögzíteni, a földön használt szeizmikus szenzorokkal nem észlelték.

Igor Orlov, Arhangelszk megye kormányzója ugyanakkor cáfolta, hogy egy második robbanás is bekövetkezett volna. Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: a történtek nem jelentenek veszélyt a lakosságra nézve.

Minden egyéb csak újabb félretájékoztatás

– szögezte le Orlov. Az orosz védelmi minisztérium egyelőre nem reagált a Reuters hírügynökség megkeresésére, hogy foglaljon állást a NORSAR értesülésével kapcsolatban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán megerősítette, hogy fegyverkísérlet során történt a hét emberéletet követelő szerencsétlenség, egyben leszögezte, a háttérsugárzás mértéke normális szinten van az incidenst követően.

Ugyanakkor az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgidromet) szerint a beleset idején négy-tizenhatszorosára nőtt a gammasugárzás Arhangelszk megyében.
A norvég Sugárzási és Nukleáris Biztonsági hatóság augusztus 15-én közölte, hogy elenyésző mennyiségben radioaktív jódot mutattak ki a levegőben Norvégia északi részén, az orosz határ térségében. Mindemellett megjegyezte, hogy nem tudja kétséget kizáróan megállapítani, hogy a mostani észlelés összefüggésben áll-e a balesettel. A NORSAR értesülését egy második robbanásról először az Aftenposten című norvég lap közölte pénteken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik