Antonio Basco arra számított, hogy felesége temetésén közel üres lesz majd a templom. A BBC beszámolójából azonban kiderült, hogy közel sem ez történt. A férfi felesége az El Pasó-i lövöldözés egyik áldozata.
Miután más családtagja nem volt, Basco a helyi közösséget hívta meg, de maga is meglepődött, végül hányan jelentek meg a helyszínen.
A tömeg akkora volt, hogy a temetkezési vállalatnak egy nagyobb helyen kellett végül megtartani a szertartást.
Ez elképesztő
– mondta a férfi.
![Azt hitte, egyedül temeti el feleségét, végül több százan jelentek meg 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/08/a_063_1162019704_europress_eza-1024x683.jpg)
Körülbelül hétszáz ember jelent meg, hogy lerója tiszteletét a 63 éves Margie Reckard előtt. Hosszú sor kígyózott a templom előtti úton, az USA több pontjáról is érkeztek emberek.
Hala Hijazi például San Franciscóból utazott a szertartásra, azt mondta, hogy amikor hallott a történtekről, tudta, hogy meg kell jelennie a helyszínen.
A temetkezési vállalat végül úgy döntött, hogy a szertartás költségeit átvállalják a férfitől.
Kiemelt kép: Europress/Sandy Huffaker/Getty Images/AFP