Nagyvilág

A volt belügyminiszter is Kocner útjában volt

A már ügyvédként dolgozó Daniel Lipsic szerint az üzletember rendelte meg a meggyilkolását.

Mint korábban megírtuk, újabb három gyilkosság (két ügyész és egy ügyvéd) előkészítésével vádolták meg azt a négy embert, akiket a Kuciak-gyilkossággal is vádolnak. A TASR alapján az Új Szó most azt írja, hogy a már ügyvédként dolgozó egykori belügyminiszter, Daniel Lipsic úgy véli, a felbujtó is ugyanaz, valójában Marian Kocner rendelte meg az ő meggyilkolását is.

Azt reméli, a vizsgálat elvezet ahhoz vagy azokhoz, akiknek érdekükben állt ennek a gyilkosságnak a megrendelése.

Nagyon bízom benne, hogy ebben az ügyben is kiderül az igazság

– tette hozzá.

Lipsic megerősítette, Zoltán A. korábban azt vallotta, ez a gyilkosság előzménye lett volna a Kuciak-gyilkosság megrendelésének. Az ügyvéd szerint Marian Kocnernek volt indítéka, hogy megrendelje az ő megölését.

Ján Kuciak és Martina Kusnirova tavaly februári meggyilkolása ügyében márciusban potenciális felbujtóként gyanúsították meg az üzletembert. Az újságíró nem sokkal megölése előtt azt mondta, Kocner megfenyegette. A vállalkozó mindent tagad.

Kiemelt képünkön Marian Kocner. Fotó:Tomas Benedikovic / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik