Nagyvilág

Darabonként 13 milliárd közpénzt tapsolhattak el az Orbánt furikázó luxusrepülőkre

Az elmúlt két évben a Magyar Honvédség két Airbus 319-es és két Falcon 7X repülőgéppel gazdagodott. A kormány következetesen titkolja a honvédségi repülőgép-beszerzések költségeit, azonban a Népszava megnézte a az érintett cég mérlegét, amiben érdekes adatra lettek figyelmesek.

Az első Falcon tavaly augusztusban szállt le némileg váratlanul a kecskeméti katonai repülőtéren és viszonylag gyors honosítás után a Magyar Honvédség állományába került. Már ekkor lehet tudni, hogy legalább még egy „futárgép” beszerzését fontolgatja a kormány . A Zoom.hu derítette ki, hogy a hiányzó üzleti gép a honvédelmi minisztérium egyik cégének a HM EI Zrt. tulajdonában van és polgári gépként vették nyilvántartásba.

Orbán az eltitkolt honvédségi géppel repült Brazíliába
Tényleg kormánygépként használják a titokban vásárolt Falcont.

A Népszava a cég mérlegben talált egy 13,7 milliárd forintos tételt – ami az egyik Falcon árára utalhat. Ugyanis a cég által vásárolt áruk készletértéke 2017-ről, 2018 végére 15,5 milliárd forintra emelkedett, ami 13,7 milliárddal magasabb a nyitóállománynál. Az elmúlt években ezen a soron rendre pár száz millió forintnyi készletet számoltak el, így a tíz milliárdot jócskán meghaladó növekedés egyik évről a másikra több, mint figyelemre méltó. A cég üzleti beszámolójából annyi derül ki, hogy a 13,7 milliárd forintos növekedés – amely pontosan megegyezik egy használt Falcon becsült árával – „kereskedelmi áruügylet” következménye.

A lap hiába kérdezte a minisztériumot, a HM sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesülést a szokásos indoklással: az adatok nem nyilvánosak.

A luxusrepülőnek hadászati képességei nincsenek.

Kiemelt kép: Wikipedia/Javier Bravo Muñoz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik