Nagyvilág

Bíróság elé állították a 19 éves nőt, aki 12 turistát vádolt szexuális erőszakkal

Kedden bíróság elé állt Cipruson az a 19 éves brit nő, aki két hete azzal vádolt meg 12 izraeli turistát, hogy megerőszakolták őt, majd később visszavonta a feljelentését, írja a Cyprus Mail.

Az áldozatból gyanúsítottá vált nő legújabb vallomásában arról számolt be, azért vádolta meg szexuális erőszakkal a férfiakat, mert a beleegyezése nélkül felvételt készítettek az aktusról, majd kirakták őt a szállodai szobájukból, és emiatt ideges lett.

Ennek tudatában mind a 12 izraeli turistát szabadon engedték, a nőt pedig hamis tanúzás és a hatóság félrevezetésének gyanújával őrizetbe vették.

Eredetileg hétfőn lett volna a bírósági tárgyalása, de azt keddre halasztották, mert az ügyvédje nem jelent meg a helyszínen.

Az arcát eltakaró 19 éves nőt helyi idő szerint délelőtt 9 órakor rendőrök kísérték be Famagusta egyik bíróságára. Ügyvédje, Andreas Pittadjis jelezte, hogy konzultálnia kell a védencével és további bizonyítékokat kell begyűjteniük, ezért kérvényezte, hogy napolják el a tárgyalást. Ezt jóvá is hagyták, legközelebb augusztus 7-én kell megjelenniük a bíróság előtt.

Matthieu CLAVEL / AFP / Europress

Izraeli sajtóértesülések szerint a vádlott édesanyja is ott volt a tárgyaláson.

A bíró éles kritikát fogalmazott meg a nő tette miatt. Mint mondta,

a hazugságod miatt 12 tinédzsert tartóztattak le feleslegesen. Ötöt közülük hamarabb elengedtek, de hét másiknak további szenvedést okoztál.

A gyanúsított letartóztatását nyolc nappal meghosszabbították, mert fennáll a szökés veszélye. Ha bűnösnek találják, egyéves börtönbüntetést és 1000 euró, átszámítva körülbelül 330 ezer forint pénzbírságot is kaphat.

A nő feljelentése egyébként azután vált gyanússá a nyomozóknak, hogy az egyik általa megvádolt izraeli férfi egy fotóval bizonyítani tudta, hogy a barátnőjével feküdt az ágyban, amikor az eset történt. A DNS-tesztek eredményei szintén kérdéseket vetettek fel az általa elmondottakkal kapcsolatban.

A 15 és 18 év közötti gyanúsítottakat július 17-én vették őrizetbe, de múlt héten mindnyájukat szabadon engedték. Az izraeli Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren találkozhattak újra szüleikkel, és azt énekelték,

a brit egy kurva.

Iakovos Hatzistavrou / AFP / Europress

Az izraeli fiatalok három különböző turnusban érkeztek Ciprusra nyaralni, de korábbról nem ismerték egymást.

A nyomozók szerint a brit nő kapcsolatban volt a gyanúsítottak egyikével, és szexuális kapcsolatot létesített legkevesebb másik hat férfival néhány napon belül. A vádlottak közül hárman korábban elismerték a rendőrségnek, hogy lefeküdtek a nővel, de hozzátették, beleegyezett abba is, hogy lefilmezzék, és minden megegyezéses alapon történt.

Az izraeli fiatalok várhatóan tovább viszik az ügyet és sajtóértesülések szerint 60 ezer euróra perlik a nőt.

Kiemelt kép: Matthieu CLAVEL / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik