Nagyvilág

Őrizetben a 19 éves lány, akit állítólag 12 turista erőszakolt meg Cipruson

Korábban a témában:

Mint arról korábban beszámoltunk, a ciprusi rendőrség július közepén őrizetbe vett tizenkét, Izraelből érkezett turistát, akiket egy 19 éves lány megerőszakolásával vádolnak.

Az ügyben most fordulat történt, a lány ugyanis vasárnap visszavonta a feljelentését és a hatóság félrevezetésének gyanújával őrizetbe vették, írja az Independent.

Állítólag legújabb vallomásában azt mondta a nyomozóknak, azért vádolta meg szexuális erőszakkal a férfiakat, mert a beleegyezése nélkül felvételt készítettek az aktusról, majd kirakták őt a szállodai szobájukból, és emiatt ideges lett.

Iakovos Hatzistavrou / AFP / Europress

A 15 és 18 év közötti gyanúsítottakat július 17-én vették őrizetbe, de múlt héten mindnyájukat szabadon engedték. Az izraeli Ben-Gurion nemzetközi repülőtéren találkozhattak újra szüleikkel, és azt énekelték,

a brit egy kurva.

Yona Golub, az egyik szabadon engedett izraeli férfi az újságíróknak elmondta, rágalmazásért be fogják perelni a lányt, mert most úgy néznek rá az utcákon, mint aki tényleg megerőszakolt valakit, pedig ez nincs így.

Az izraeli fiatalok három különböző turnusban érkeztek Ciprusra nyaralni, de korábbról nem ismerték egymást.

A nyomozók szerint a brit nő kapcsolatban volt a gyanúsítottak egyikével, és szexuális kapcsolatot létesített legkevesebb másik hat férfival néhány napon belül.

Iakovos Hatzistavrou / AFP / Europress

A vádlottak közül hárman korábban elismerték a rendőrségnek, hogy lefeküdtek a nővel, de hozzátették, beleegyezett abba is, hogy lefilmezzék, és minden megegyezéses alapon történt.

Azt mondta, csukjuk be az ajtót, hogy a gyerekek ne láthassák. Szexelni akart

– nyilatkozott az egyik izraeli.

A nőnek eredetileg hétfőn lett volna a meghallgatása, de ezt elhalasztották, mert az ügyvédje nem jelent meg. Így kedden állhat majd bíróság elé.

Frissítünk!

Bíróság elé állították a 19 éves nőt, aki 12 turistát vádolt szexuális erőszakkal
A vádlott őrizetben marad, akár egy év börtönt is kaphat.

Kiemelt kép: Iakovos Hatzistavrou / AFP / Europress

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.