Ursula von der Leyent a múlt héten szoros eredménnyel megválasztották az Európai Bizottság élére. Már a jelölése konfliktusos volt, mert az európai kormányfők elvetették azokat a csúcsjelölteket, akikkel a pártok kampányoltak az EP-választás előtt, és a semmiből vették elő Angela Merkel egyik legrégebbi szövetségesét, Németország védelmi miniszterét.
A konfliktus súlyát jelzi, hogy felhatalmazása alapján Ursula von der Leyen lesz minden idők leggyengébb bizottsági elnöke, hiszen csak kilenc szavazat választotta el a bukástól az Európai Parlamentben. Még fontosabb lehet, hogy kiktől jöttek azok a szavazatok, amelyekkel von der Leyen megszerezte a többséget.
A szavazás titkos volt, így csak azt tudjuk, kik vallották be előre, hogy támogatják, ráadásul feltételeznünk kell, hogy igazat mondanak. Eszerint az Európai Néppárt és a liberálisok frakciója szinte egyöntetűen támogatta, de a szocialisták megosztottak voltak, csak a fél frakció állt ki mögötte, a zöldek pedig elutasították. Az, hogy meglett a szükséges számú szavazat, leginkább három, a szélsőjobboldalra sorolt, de három különböző frakcióban ülő csoportnak köszönhető: az olasz belügyminiszter Matteo Salvini Ligájának, a lengyel kormánypártnak és a Fidesznek.
Az, hogy a Fidesz ennyire bízik von der Leyenben, meglepő. Ugyan a hétgyerekes kereszténydemokrata politikus beleillik a Fidesz világképébe, ráadásul a magyar kormányzati nyilatkozatok szerint az első megnyilvánulásai is biztatóak, von der Leyen szinte mindenben az ellenkezőjét gondolja annak, amit Orbán Viktor. És ebből sok konfliktus lehet még.
Von der Leyen korábban beszélt például arról, hogy Egyesült Európai Államokat szeretne, amihez képest a hajrában visszatáncolt, de még mindig sokkal föderalistább, mint Orbán valaha lesz. Mármint elméletben.
Németként nehéz ugyanis igazán föderalistának lenni Európában, főleg 2019-ben. Ma a kontinens két legnagyobb hatalmú női politikusa német, és jó eséllyel egyetlen férfi, Emmanuel Macron francia elnök férhet fel melléjük a dobogóra. A német akarat alapjaiban határozta meg az elmúlt tíz év Európáját, Görögország leckéztetésétől a világgazdasági válságra adott válaszon keresztül egészen Orbán alig korlátozott hatalmáig, ami tökéletes példája annak, hogy a német külpolitikát alapvetően a német ipar határozza meg, morális szempontok helyett.
Migráció
A föderalizmusnál talán még megosztóbb téma a migráció kérdése. Von der Leyen ebben látszólag a legextrémebb álláspontot képviseli. A legutolsó kampánybeszédében, amelyet az Európai Parlamentben elmondott, elmesélte, hogy a menekültválság kitörése után befogadott egy fiatal menekültet a lakásába, aki se németül, se angolul nem beszélt. Von der Leyen ekkor már miniszter volt, ahogy 14 éve folyamatosan. Az akkor 19 éves szír férfi azóta folyékonyan beszél németül és angolul is, miközben esti iskolában készül az érettségire, és a politikus szerint inspiráció lehet mindannyiunk számára.
Ahhoz, hogy a konfliktusok nagyobb részét, illetve a lehetséges kifutásukat megértsük, először meg kellene értenünk valamit von der Leyen karakteréből. Az európai szinten ismeretlen, de Németországban régóta jól ismert politikus már a jelölése utáni első pár napban megmutatta, hogy végtelenül pragmatikus ember. Amit szavakkal el lehetett érni, azt Ursula von der Leyen el is érte.
Ez a pragmatizmus bújhat meg amögött is, hogy látszólag hangnemet váltott a menekültkérdéssel kapcsolatos véleményében is. A szavazás előtti kampánybeszédében még arról beszélt, hogy újfajta menekültelosztási rendszert kell kiépíteni az unióban. Ez persze elég tág fogalom, mert jelentheti a korábban nagy politikai csatákban elhullott kvótarendszert, és azt is, hogy mindenki saját képességei szerint tesz hozzá a helyzet megoldásához.
A migránsválságnak vége, a 2013 előtti szintre esett vissza az érkezők száma. De a menekültek befogadása annyira kemény politikai kérdés lett, hogy 2019-ben arról kell vitatkoznunk, a tagállamok hagyják-e meghalni azokat, akik Afrikából indulnak útnak és a Földközi tengerbe süllyed a tákolt hajójuk. Afölött természetesen a történelem mond majd ítéletet, hogy néhány politikus szerint erre a kérdésre igen a válasz, de a problémát most kell kezelni.
A finn EU-elnökség tett is egy kísérletet arra, hogy a mostani ad hoc megoldások helyett kiépítsenek a migráció kezelésére egy mechanizmust, de ez nem fog átmenni. Már azért sem, mert Salvini, a fulladáspárti politikusok leghangosabbja, már a migrációs csúcs előtt megfúrta a tervezetet.
És itt jön a csavar a történetbe: Salvini automatikus elosztást javasol, sőt szerinte még azokat a migránsokat is rögtön el kellene osztani, akik nem biztos, hogy menedékjogot kapnak. Olaszország és a vele szövetséges Málta ugyanis hagyományosan frontországnak számítanak az Afrikából kiinduló migrációban. Nem nehéz kitalálni, hogy ezt az ötletet a többi szélsőjobboldali vezető, például Orbán vagy a lengyel Jaroslaw Kaczynski pártja nem támogatná, hiszen Magyarországnak és Lengyelországnak nem áll érdekében befogadnia senkit, sőt, itthon a kormányzati propaganda miatt lassan lehetetlen is.
Ursula von der Leyen ebben is a pragmatikus vonalat képviseli: szeretne ugyan általános menekültelosztási rendszert, de a nyilatkozatai alapján hajlandó lenne arra is, hogy ne csak a menekültek fizikai átvétele kerüljön bele a rendszerbe, hanem azt mással is ki lehessen váltani. A lengyel migrációellenes állásponttal kapcsolatban már meg is jegyezte: a lengyelek joggal hivatkozhatnak arra, hogy másfél millió embert fogadtak be a háború sújtotta Ukrajnából.
Nagyjából úgy tűnik, hogy von der Leyen arra fog menni, amerre a többség van. Az a többség, amit alig sikerült megszereznie a megválasztásához, és eseti ügyekben teljesen máshonnan érkező szavazatokkal is összeállhat.
Jogállam
Főleg akkor lesz ez kérdés, amikor a jogállami ügyekről kell majd szavazni. Ezekben – is – alapvetően Magyarország és Lengyelország érintett, de hamarosan Románia is bekerülhet ebbe a klubba.
A bizottság Jean-Claude Juncker irányítása alatt kifejezetten kemény volt a lengyelekkel és megengedőbb a magyarokkal. Ez azért is érdekes, mert a lengyelek több ügyben is hajlandóak voltak engedni a brüsszeli jogállami követeléseknek, miközben a magyaroknak ehhez az a végén már az kellett, hogy a Néppártból való kizárással fenyegessék a Fideszt. És persze a magyarázat is ez: a lengyel kormánypárt eleve nem a Néppárt, hanem egy jóval kisebb konzervatív pártcsalád tagja az EP-ben.
Egyelőre nem tudni, hogy a von der Leyen-féle bizottság megengedő vagy kemény lesz-e a magyarokkal. Az új bizottsági elnök a legelső interjújában nagyon engedékeny volt Magyarországgal és Lengyelországgal. Arról beszélt, hogy nem szabad a mostani megosztó hangnemben beszélni a kelet-európai tagállamokkal, mert nem akarja senki, hogy úgy tűnjön, Nyugat-Európa elutasító az új tagállamokkal szemben.
Ez jól hangozhat a Fidesz számára, de ne felejtsük el, hogy Ursula von der Leyen ügyesen használja a szavakat. Ez pedig lehet kommunikációs csapda is a tagállamoknak: ha az új bizottság elhiteti a tagállamokkal és azok nyilvánosságával, hogy jót akar nekik, és pozitívan áll hozzájuk, márpedig most ez történik, akkor sokkal nehezebb lesz eseti ügyekben nem engedni. Így Orbánék is elveszthetik azt az eszközt, amit eddig használtak a Juncker-bizottság ellen: az általános brüsszelezést, és hogy azt mondják, a bizottság mindenben ellenük van. Kivált, hogy Juncker megválasztását nem támogatta a Fidesz, von der Leyenét viszont igen.
Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy von der Leyen két helyettese Orbán két kemény ellenfele lehet az EU-ban: a szociáldemokrata Frans Timmermans és a liberális Margrethe Vestager, mindketten jártak kampányolni Orbán ellen Magyarországon. Timmermans volt eddig a felelős a jogállami ügyekért a bizottságban, és ezt a szerepét meg is tarthatja, Vestager pedig arról lett ismert, hogy a legnagyobb techcégeket is képes volt térdre kényszeríteni. Azt nem tudni, hogy a meccs vége mi lesz, de végignézni izgalmas lesz, az biztos.
Kiemelt kép: AFP
