Nagyvilág

Putyin ellenfelét most épp tíz napra csukják le

Kellett neki tüntetgetni a hatósági önkény ellen.

Tíz nap elzárásra ítélte egy moszkvai bíróság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt, miután törvénysértőnek találták részvételét egy júniusi demonstráción – írja a Reuters hírügynökség.

Navalnij egyike volt annak a több száz tüntetőnek, akiket őrizetbe vettek, amikor azt követelték, hogy vonják felelősségre azokat a rendőröket, akik hamis drogváddal tartóztattak le egy oknyomozó újságírót. A tüntetésre azután került sor, hogy a hatóságok épp a népharag miatt ejtették a vádat Ivan Golunov ellen, azt remélve, hogy ezzel lenyugszanak a kedélyek.

Egy orosz oknyomozó újságíró az úttesten sem szalad át, nemhogy droggal kereskedjen
Átlátszó vádakkal támadták Ivan Golunovot. Széles körű felháborodás után ejtik az ügyet.

Navalnij a Twitteren keresztül közölte: tíz napra letartóztatták, mert tüntetett az önkényesség ellen. „Kellemetlen, de szerintem helyesen cselekedtem. Ha csendben otthon ülünk, az önkénynek sosem lesz vége” – írta.

Az ellenzéki politikus már hozzászokhatott a zárkához, hiszen az elmúlt években rendszeresen letartóztatták kormányellenes tüntetések szervezése miatt. Tavaly novemberben az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012 és 2014 közötti letartóztatásairól kimondta, hogy politikailag motiváltak voltak, és megsértették Navalnij emberi jogait. (Fotó: Europress – Vasily MAXIMOV / AFP)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.