Nagyvilág

Trump izgulhat a demokraták legnépszerűbb jelöltje miatt

A baloldal leírta Joe Bident. Most értetlenül nézik, hogy Barack Obama alelnöke maga mögé utasította az összes többi demokrata elnökjelöltet. Donald Trump pedig kezd izgulni. A demokrata oldalon ugyanis Biden személyében egy olyan politikus szállt be a versenybe, aki igazán nagy veszélyt jelent az amerikai elnökre

Donald Trumpnak is fájhat, hogy Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke is beszállt az elnökválasztási versenybe. A 76 éves politikus az utolsók között jelentette be, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelölti címéért, és a párt balszárnyát meglepve azonnal a legesélyesebb jelölt pozíciójába került, jó eséllyel arra, hogy Trump komoly kihívója legyen.

A közvélemény-kutatásokban Biden már azelőtt az összes többi demokrata jelölt előtt állt, hogy április végén egyáltalán bejelentette volna indulását. Majd teljesen bebetonozta vezető pozícióját: két héttel a bejelentés után már a demokrata szavazók több mint 40 százaléka mondta, hogy őt választaná elnökjelöltnek.

Ezzel messze megelőzte a baloldaliak favoritját, Bernie Sanderst, akinek támogatottsága 15 százalék alá esett vissza a Real Clear Politics közvélemény-kutatási átlagában. És rajtuk kívül nem volt más jelölt, aki tíz százalék felett állt volna. A május 11-én mért csúcshoz képes Biden ugyan pár százalékot visszaesett, de még így magabiztosan áll az élen.

A balszárny értetlenül néz

Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Legalábbis is Demokrata Párt baloldali szárnya szerint. Ők teljesen biztosak voltak abban, hogy a demokrata szavazókra valami újra vágynak: fiatalos lendületre, egy nagy változásokat ígérő reformerre, sőt egy forradalmárra. Aki lehetőleg legyen vagy nő, vagy kisebbségi, esetleg mindkettő egyben. Valaki, aki teljes mellszélességgel, és meggyőződésből követi a progresszív baloldal értékeit.

Most úgy tűnik, teljesen félreolvasták a demokrata szavazókat, akik csak egy dolgot akarnak igazán: legyőzni Trumpot. És hiába választhatnak sok tehetséges, nagyreményű és lelkes fiatal demokrata politikus közül, ők egy 76 éves fehér férfi mögé állnak be. Egy egész életét a washingtoni politikai gépezetben eltöltő veterán politikus mögé, aki nem forradalmat, hanem nyugalmat ígér, és nem új időket, hanem visszatérést a „normalitáshoz”, az Obama-évek boldog múltjához. Nem összetűzést keres a jobboldallal, hanem együttműködést, és kompromisszumkészséget kínál a harc helyett. És persze Trump legyőzését.

A legfontosabb, amit el kell érnünk, hogy legyőzzük Donald Trumpot

jelentette ki Biden szombaton Philadelphiában, ahol nagyjából hatezer ember gyűlt össze hivatalos kampányindító gyűlésére. A politikus kijelentette, ő nem „ökölbe szorított kézzel” akarja vezetni az országot: egyesíteni akarja a nemzet, nem pedig megosztani. Nem ellenségként tekint a republikánusokra, és legyőzésük helyett inkább együttműködésre törekszik. Bízva abban, hogy Trump eltűnése után a jobboldal hajlandó lesz együtt dolgozni egy demokrata elnökkel.

Fotó:: Michelle Gustafson/Bloomberg/ Getty Images

A demokraták forradalomra vágyó balszárnya, meglehet, mindezt őrületnek tartja. A közösségi oldalakon és az újságok véleményrovataiban hangos progresszív aktivisták nem győzik hangsúlyozni, hogy a szavazók pont ennek az ellenkezőjét akarják, a közvélemény-kutatások azonban egészen mást mutatnak.

Az elmúlt években több felmérés is bizonyította, hogy a demokrata szavazók nagyjából 54 százaléka a mérsékelt politika mellett áll, és azt szeretné, ha a párt nem sodródna még jobban a balszélre, és inkább középvonalassá válna. Majdnem 70 százalékuk pedig olyan képviselőket látna szívesen, akik hajlandóak kompromisszumot kötni azokkal, akikkel nem értenek egyet.

A nagy zajt csapó fiatal demokraták körében Biden nem olyan népszerű, és egymás után tudják sorolni az okokat, amiért szerintük Obama egykori alelnöke rossz jelölt. Túl öreg (a legidősebb amerikai elnök lenne 2021-es beiktatásakor), a múltat képviseli, nem elég progresszív és túlságos jóban van a republikánusokkal.

És közben előszednek több évtizedes szenátori múltjából olyan döntéseket és nyilatkozatokat, amik szerintük kizáró okoknak számítanak. Mint például azt hogy, milyen rosszul bánt egy legfelsőbb bírónak jelölt férfit szexuális zaklatással megvádoló Anita Hilllel, a nő kongresszusi meghallgatása közben. Vagy azt, hogy támogatta a büntetőtörvénykönyv 1994-es reformját, ami a kisebbségiek aránytalan börtönbe zárását eredményezte.

A demokrata választókat – főleg az idősebb korosztályt – azonban látszólag nem érdekli, hogy miket mondott, vagy miket tett 20-30 évvel ezelőtt. Mint ahogy azt sem tartják problémásnak, hogy szereti megölelni az embereket, köztük nőket is, amit egyesek egyenesen perverznek tartanak.  Őket csak az érdekli, hogy a munkásosztálybeli szavazókat megszólítani képes, mérsékelt Biden lehet az, akinek legnagyobb esélye van legyőzni Trumpot.

A fiatal demokraták épp most szedik szét Trump egyik legerősebb kihívóját
Még be sem jelentette indulását az elnökválasztáson, máris támadások kereszttüzében találta magát Joe Biden. És nem a republikánusok támadják.

Átlag Joe, a fiú Scrantonból

Biden a szénbányáiról és acéliparáról ismert pennsylvaniai Scrantonban született, és tíz évig nevelkedett az amerikai vasúti síngyártás egyik központjának számító városban, mielőtt szülei Delaware államba költöztek. A kis államban csak simán Joe-ként ismert politikus középosztálybeli családban nőtt fel, és a jogi diploma megszerzése után hamar a belefolyt a politikába, amikor egy megyei tanácsi pozícióért szállt versenybe, és sikerült egy republikánusnak számító választókörzetben nyernie.

Két évvel később már szenátorjelöltként indult. Mindenki teljesen esélytelennek tartotta, hogy elnyerheti a republikánus  J. Caleb Boggs nyugdíjba vonulásával megüresedett helyet. Rajta kívül nem volt demokrata, aki szembe mert volna szállni a helyre pályázó republikánus jelölttel. A szinte semmi pénzből kampányoló Biden azonban nyert, és utána minden egyes újraválasztáson magabiztos győzelmet aratott.

Biden egészen 2008-ig volt a szenátus tagja, ahol az egyik legbefolyásosabb politikussá vált, és két nagyhatalmú bizottság (külügyi és igazságügyi) elnöki tisztét is ellátta. De közben igyekezett fenntartani „Átlag Joe” imidzsét, egyebek mellett azzal, hogy nem költözött be Washingtonba, és minden nap vonattal utazott delaware-i otthona és főváros között. Posztjáról végül 2009-ben mondott le, amikor Obama alelnökeként a Fehér Házba került.

Az egy dolog, hogy Obama hiányozni fog, de az alelnököt sosem fogjuk elfelejteni
Hihetetlen politikai karrier, felfoghatatlan családi tragédiák és egy nyolc éven át tartó különleges barátság. Mutatjuk Barack Obama alelnökét, Joe Bident és az ő nem mindennapi történetét.

Bidennek nagy szerepe volt az első fekete amerikai elnök megválasztásában. A fehér munkás- és középosztály tagjainak körében népszerű politikus erőteljes kampánnyal győzte meg a fehér munkásokat olyan iparállamokban, mint Pennsylvania, Wisconsin vagy Michigan, hogy nem kell tartaniuk az „elitista” és fekete Obamától, és ezzel győzelemre is segítette. Ezek voltak azok az államok, amiket 2016-ban Hillary Clinton biztosra vett, és amelyek végül bebiztosították, hogy Trump nyerje meg az elnökválasztást.

Fotó: Andrew Harrer/Bloomberg / Getty Images

Trump ideges

Nem véletlen, hogy az amerikai elnök kiemelt helyen foglalkozik Joe Bidennel, és folyamatosan támadja, mióta bejelentette indulását az elnökválasztáson. Meg van rá a jó oka. A Trump-kampány saját belső közvélemény-kutatásai szerint Biden népszerűbb az elnöknél Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban – írta a Politico. Olyan államokban, amiket kötelezően meg kell nyernie Trumpnak, ha újra elnök akar lenni.

A nyilvános közvélemény-kutatások is ezt bizonyítják. A Quinnipiac május 15-én nyilvánosságra hozott felmérése szerint Pennsylvaniában a szavazók 53 százaléka Bident választaná, míg Trumpot csak 42 százalék. És hasonló a helyzet Wisconsinban (Biden: 54 százalék, Trump: 46 százalék), vagy Michiganben (Biden: 53,5 százalék, Trump: 43 százalék) is.

Ezek után érthető, hogy Trump hétfőn miért volt Pennsylvaniában, ahol egy republikánus választókörzetben kampányolva hangsúlyozottan támadta Bident, nem sokkal azután, hogy Michiganbe, és Wisconsinba látogatott. Trump 2016-ban mindegyik államot a szavaztok alig egy százalékával nyerte meg.

És ez az, ami feltüzeli a demokrata szavazókat. Az esély, hogy egy olyan politikust válasszanak, aki le tudja győzni Trumpot, és erre jelenleg Bident látják a legjobb jelöltnek. Ahogy egy New Hampshire állambeli szavazó, az 58 éves Eric Leith kijelentette a Bloombergnek:

Arra akarok szavazni, aki meg tudja nyerni a választást. Nagyon balos baloldali vagyok, de el kell tüntetni az elnöki székből ezt az arrogáns, önimádó hazudós bigottot.

Kiemelt kép: Andrew Lichtenstein/Corbis/ Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik