Nagyvilág

Juncker lett az év európai vezetője

A leköszönő bizottsági elnök üzent Orbán Viktornak is.

Idén is átadták Brüsszelben a European Leadership Awardsot az EU legkiemelkedőbb vállalkozóinak, politikusainak, aktivistáinak – írja az Euronews, amelynek hírigazgatója is tagja a zsűrinek.

Díjazták az új szlovák elnököt, Zuzana Caputovát, valamint egy svájci tengertisztító csapatot. Az év fejlesztői a Kiron alapítói lettek, akik egyetemi oktatást biztosítottak menekülteknek. Az egyik alapító, Juan David Mendieta azt mondta, technológiájuk azt igazolta, hogy a fejlesztések képesek megoldani komoly szociális gondokat, miközben a társadalmi nehézségek is ösztönzik a fejlesztéseket.

Az év európai vezetője Jean-Claude Juncker lett.

Az Európai Bizottság elnöke elsőként a biztosoknak köszönte meg kitartó munkájukat. Emlékeztetett rá, hogy már számtalan díjat átvett a bizottság nevében. Ő az elnök, de a sikereik közösek.

Lehet, hogy néhányan mint Orbán Viktor azt gondolják, hogy mi csak egyszerű bürokraták vagyunk, pedig a valóságban egy kitűnő csapat. Egyedülálló emberekkel dolgozhatunk Brüsszelben Európáért

– mondta a luxemburgi politikus.

Juncker: Orbán nem zsarnok, de nem demokrata
Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, korábban éppen a magyar kormányfő kérésére találkozott Soros Györggyel.
A Századvég megbuktatta Jean-Claude Junckert
A demokratikus teljesítményét értékelték elégtelenre.  

Kiemelt kép: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik