Nagyvilág

Amerika támogatja a Maduro elleni katonai felkelést

Trump tanácsadója békés hatalomátadást vár.

Az Egyesült Államok teljes mértékben támogatja Juan Guaidónak, a venezuelai ellenzék vezetőjének felhívását a katonai felkelésre Nicolás Maduro elnök rendszere ellen – közölte kedden a Twitteren az amerikai külügyminiszter.

Mike Pompeo azt írta, az Egyesült Államok a venezuelai nép mellett áll a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelmében, és támogatja a Guaidó által bejelentett Operación Libertad (Szabadság Hadművelet) megindítását. „A demokráciát nem lehet legyőzni” – írta mikroblog-bejegyzésében az amerikai diplomácia irányítója.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó – miután lövések dördültek el azon a caracasi légitámaszponton, ahol kedden Juan Guaidó tartott nagygyűlést – szintén Guaidó pártját fogta. Emlékeztetett arra, hogy a venezuelai hadseregnek kötelessége megvédeni az alkotmányt és a dél-amerikai ország népét. Bolton szerint a venezuelai hadseregnek ki kell állnia „a legitim intézmények mellett a demokrácia bitorlóival szemben”.

Már lőnek a venezuelai ellenzéki tüntetésen
A katonák éles lőszert vetettek be.

„Veletek vagyunk” – üzente a Maduro-rendszer ellen tüntető venezuelaiaknak Mike Pence amerikai alelnök.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte: Donald Trump elnököt tájékoztatták a venezuelai fejleményekről, a Fehér Ház szorosan figyelemmel kíséri a történéseket.

„Figyeljük a fejleményeket és várakozunk” – fogalmazott újságíróknak Kellyanne Conway, Donald Trump tanácsadója. Hozzáfűzte: itt az ideje, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök békésen átadja a hatalmat.

Az amerikai hadsereg déli parancsnokságának szóvivője, Armando Hernandez ezredes azt közölte: a hadsereg figyelemmel kíséri a venezuelai fejleményeket, de – mint fogalmazott – „a parancsnokság feladatai pillanatnyilag nem változtak”. (MTI, fotó: Federico PARRA / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik