Nagyvilág

A venezuelai ellenzék vezetője csatlakozásra szólította fel a népet és a hadsereget

Elkezdődött Nicolás Maduro „hatalombitorló” venezuelai elnök eltávolításának utolsó szakasza – jelentette ki Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető kedden a Twitterre felrakott videofelvételében, felszólítva a venezuelai népet és az ország hadseregét, hogy csatlakozzanak hozzá.

A néhány perces felvételen Guaidó társaságában feltűnik Leopoldo López, az ellenzék egyik vezetője is, akit korábban házi őrizet alá rendeltek. López most azt mondta, hogy a hadsereg szabadította ki, és ő is arra szólította fel az embereket, hogy vonuljanak az utcára.

Guaidó kijelentette azt is, hogy nemsokára találkozni fog a hadsereg legfontosabb egységeivel, és elindítják „a szabadság hadműveletet”. Hozzátette, hogy jelenleg a caracasi La Carlota légi bázison tartózkodnak.

A nemzeti hadsereg meghozta a helyes döntést, és számít a venezuelai nép támogatására

– jelentette be.

Jorge Rodríguez venezuelai információs miniszter a felvételre reagálva ezzel szemben leszögezte, hogy a kormánynak csupán „katonai árulók kis csoportjával” van dolga, akik puccsot akarnak végrehajtani. A védelmi miniszter szintén sietett bejelenteni, hogy az ország hadserege “szilárdan védelmezi az alkotmányt és a törvényes hatóságokat”.

Ugyanekkor az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy a La Carlota légi bázis felé vezető főúton könnygázt vetettek be.

Az ellenzék már korábban tömegtüntetéseket jelentett be szerdára, és Guaidó abbéli reményének adott hangot, hogy ez lesz az ország történelmének valaha volt legnagyobb megmozdulása.

Diosdado Cabello, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke válaszul arra szólította fel a kormány támogatóit, hogy vonuljanak az elnöki palotához, és védjék meg Madurót.

A dél-amerikai országban idén januárban robbant ki belpolitikai válság, miután Guaidó, a venezuelai parlament akkori elnöke nem ismerte el a januárban újraválasztott Nicolás Maduro elnökségét, és magát nyilvánította Venezuela ideiglenes államfőjének.

Guaidót az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven ország elismerte ideiglenes elnöknek, ám az országban jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is Maduro mellett áll.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Rafael Briceño Sierralta/NurPhoto)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik