Nagyvilág

A venezuelai kormány szerint puccs zajlik, Guaidó átállásra szólította fel a hadsereget

Egy páncélozott jármű a kormányellenes tüntetők közé hajtott.

Erőszakba torkolltak a kormányellenes tüntetések Venezuelában azután, hogy Juan Guaidó ellenzéki vezető átállásra szólította fel a hadsereget. A Reuters tudósítása szerint a Guaidót támogató katonák összecsaptak a Nicolás Maduro mellett kitartó fegyveres erőkkel a caracasi La Carlota légibázisnál, de a konfliktus alább hagyott, nem úgy tűnt, mintha az ellenzék azonnal megpróbálná katonai erővel megragadni a hatalmat.

Guaidó időközben elhagyta a légibázist, ahol támogatóival találkozott. Vladimir Padrino védelmi miniszter puccsot emlegetett, és Jorge Rodriguez információs miniszter is azt közölte a Twitteren, hogy áruló katonák egy kis csoportja próbál puccsot végrehajtani, de Maduro elleni, szervezett katonai tevékenységről nem érkezett jelentés. Ugyanakkor a Nemzeti Gárda egy páncélozott járműve tüntetők közé hajtott. Maduro azt állítja, beszélt a hadsereg vezetőivel, akik biztosították hűségükről.

Guaidó a brit hírügynökség értékelése szerint most merészkedett eddig a legmesszebbre abban, hogy megpróbálja rávenni a hadsereget a Maduróval való szembefordulásra. Ha elbukik, azzal azt mutathatja, hogy nem rendelkezik azzal a támogatottsággal, amit állít, a hatóságok pedig felbátorodhatnak, hogy letartóztassák.

Az ellenzéki vezető egyenruhás katonák társaságában tűnt fel a Twitter-oldalán közzétett videóban, amelyet azzal a kísérőszöveggel tett közzé, hogy az alkotmány keretein belül véget vetnek a hatalombitorlásnak. A videóban szereplő egyik katona nyilatkozott a Reutersnek, tagadta azt a kormányzati vádat, hogy megtévesztették őket, és azt mondta: „mindannyian félünk, de meg kell tennünk”.

A Deutsche Wellének Guaidó úgy nyilatkozott, hogy nem hátrálnak meg, lépésről lépésre haladnak, és kitartanak az erőszakmentesség mellett. Beszélt arról is, hogy a május elsejei tömegtüntetések a legnagyobbak lesznek Venezuela történetében.

Az Egyesült Államok egyike annak a mintegy ötven országnak, amely elismeri Guaidót Venezuela elnökéül. Sarah Sanders fehér házi szóvivő elmondta, hogy Donald Trump elnök figyelemmel kíséri a helyzetet, de azt nem árulták el, hogy a kormány tud-e Guaidó terveiről és egyeztettek-e vele. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó közölte, hogy a venezuelai fegyveres erőknek az alkotmányt és a népet kell védeniük, a legitim intézmények mellé állva.

Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil államfő közölte, hogy hazája szolidáris a venezuelai néppel, amelyet rabszolgasorba taszított egy diktátor. Az orosz külügyminisztérium ugyanakkor azzal vádolja a venezuelai ellenzéket, hogy erőszakhoz folyamodik, amikor az ország fegyveres erőit arcátlanul próbálja összecsapásokba belerántani. (Fotó: Europress – Rafael Hernandez/dpa)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik