Nagyvilág

Megtalálták a ciprusi sorozatgyilkos negyedik áldozatát

A ciprusi rendőrség megtalálta az ország első ismert sorozatgyilkosának negyedik áldozatát a szigeten, írja a CNN.

A hatóságok várhatóan még ma megkeresik az ötödik holttestet.

Az ügyben egy 35 éves férfit vettek őrizetbe, miután beismerte hét ember meggyilkolását. A gyanú szerint öt nőt és két gyereket ölt meg, mindnyájan külföldi állampolgárok voltak.

Helyi lapok arról számoltak be, hogy az elkövető a Ciprusi Nemzeti Gárda, azaz a Ciprusi Köztársaság egyesített haderejének katonatisztje volt.

Iakovos Hatzistavrou / AFP / Europress

A rendőrség azt követően kezdett el nyomozni, hogy április közepén két nő holtteste került elő egy rézbánya aknájából a fővárosban, Nicosiában.

Az egyik áldozat a 38 éves Fülöp-szigeteki Marry Rose Tiburcio. Ő és hatéves lánya még 2018. május 5-én tűnt el az országban. A sorozatgyilkos bevallása szerint a gyerekkel is végzett, de az ő maradványaira még nem találtak rá.

Vasárnap egy mesterséges tó mélyéről emelték ki a harmadik áldozatot, aki feltehetően nepáli származású volt. A hét áldozat között lehet a 36 éves román Livia Florentina Bunea és a nyolcéves kislánya is, valamint egy másik Fülöp-szigeteki nő is.

Az 1.2 milliós lakosságú Cipruson korábban soha nem történt hasonló eset. A nyomozásba ezért brit igazságügyi szakértőket is bevontak.

Kiemelt kép: Iakovos Hatzistavrou / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik